Belföldi Hírek

Méhészet: kell a segítség

Feltöltő: Kovács Péter / 2012-02-22 10:25:47

Jelentős kiadások, esetleges fagykárok – készülnek a méhészek az idei szezonra.

Az Orosháza Város és Körzete Méhész Egyesület szombati szakmai napján Árgyelán János megyei szaktanácsadó tájékoztatta a méhészeket az aktualitásokról.

A termelők többek közt régiós rendezvények szervezésére, szaktanácsadó-hálózat működtetésére, eszközbeszerzésre kaphatnak támogatást. A legfontosabb azonban a gyógyszertámogatás, aminek kapcsán újdonság, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal méhegészségügyi kiskönyv alapján is ellenőrizheti a méhészeket az eddigi gyógyszer-csomagolóanyag megőrzési kötelezettségen felül. Nem újdonság viszont a támogatás összege.

– Továbbra is 5 euro a gyógyszertámogatás méhcsaládonként. Ez nem túl sok, a gyógyszerekre azonban szükség van. Ahogyan a cukorra is, hogy etetni tudjuk a méheket, gyakorlatilag ugyanis a napraforgó elvirágzásával véget ér a termelési szezon. Mivel a gazdáknak aratás után fel kell tárcsázniuk a földet, a telelőmézhez kiváló tarlófű sem áll a rendelkezésünkre. A gyógyszer és a cukor is jelentős kiadást jelent a méhészeknek – tudtuk meg Molnár Józsefnétől. Az egyesület titkár kiemelte, fokozottabb segítségre lenne szükség az agrártárca részéről, hiszen a méhek pótolhatatlanok, a világ agrártermelésének 35 százaléka függ tőlük.

A gyógyszer- és cukorárak mellett a folyamatosan dráguló üzemanyagárak is jelentős terheket rónak a vándorméhészekre, és sokba kerül a járművek fenntartása is. A méhészek, miközben készültek a szezonra, aggódhattak az aszályos időért, majd a februárban beköszöntő hideg következtében az esetleges fagykárok miatt.

– Hogy okozott-e kárt a fagy, és ha igen, pontosan mekkorát, az csak néhány hét múlva, a kaptárbontáskor derül ki. Ugyanekkor tudjuk meg azt is, hogy áll a zárlat alatti méhészetekben a nyúlós költésrothadás.

 

Forrás: oroscafe.hu

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak