Megkezdődött a világverseny
Ma délelőtt megkezdődött a XI. Kistelek Open, mely során a junior világbajnokságot is a város Sportcsarnokában rendezik. A tánc szerelmesei belakták a Sportcsarnok mellett a Szent László teret is.

Népes a nevezők köre, a junior kategóriájú világversenyre egész meglepő helyekről is érkezett nevezés. A 70 páros között Kazahsztánból, Dél-Afrikából, Izraelből, Ecuadorból, Japánból, Izlandból is vannak.

A Standard és Latin táncvilágbajnokság versenyszámait megelőzően délelőtt a junior I, II, és ifjúsági nyílt bajnokság versenyzői léptek parkettre. Délután a WDSF világbajnokság junior II korcsoportos versenyzőinek számai között nyílt nemzetközi standard versenyszámokat láthat a közönség. A háromkörös világverseny éjszakába nyúlóan zajlik majd.

Vasárnap délelőtt két korosztályban versenyeznek a seniorok, délután a senior III. Ilyen népes mezőny még nem volt ebben a kategóriában Kisteleken – jegyezte meg a szervező. Törökgyörgy József elmondta: 24 pár nevezett a senior II-ben, 28 a senior III-ban, utóbbi kategóriában egy magyar páros nevezett.
Molnár Attila











