2017. szeptember 19. kedd, Vilhelmina
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
18°C
16°C
Eső / 18°C
sze / 16°C
cs / 13°C
Regionális Hírek
Szeri Csaba | 2017-03-15 13:34:16

Megépülhet a Boldogasszony házacska

A Makovecz Imre életművének gondozásáról szól kormányhatározat értelmében Mártélyon is elkészülhet az építesz által oda tervezett Boldogasszony házacska.

Borsos József, a település polgármestere arról számolt be, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumától megérkezett az a 40 millió forint, amelyet a Makovecz Imre által tervezett Boldogasszony házacska felépítésére szánnak.

Mint ismeretes az életműben szereplő tervek közül 19 valósítanak meg. Makón a Hagymaház felújítása, illetve a könyvtár építése van a tervek között. A megyében pedig Mártély is érintett a Boldogasszony házacska kapcsán.

Megépülhet a Boldogasszony házacska„Ez a kis házacska tulajdonképpen kápolna egy téglaépület, amiben Mária szobor formájában van elhelyezve, a bejárat mellett pedig két őrangyal áll. Az építész úr két helyszínt talált ki ennek felépítésére. Az egyik bent van a hullámtérben, a mentett oldalon, mindjárt a parkoló és a sétány vonalánál. Ezen elképzelések szerint a megérkező vendégek ott találkozhattak volna a kápolnával. A másik helyszín a mentett oldalon, a töltésen kívül van, a mostani buszforduló közepén, ahol egy fa lerakat található.” – mondta el a promenad.hu-nak Borsos József polgármester.

Azonban könnyen lehet, hogy a Boldogasszony házacska egy másik helyen épülhet fel. Az új javaslat szerint a Tornyai Óvodával átlósan szemben, a Petőfi és Tiszai utcák sarkán épülhetne fel. Ez a Makovecz által tervezett helytől ugyan pár méterrel odébb van, ám mégis védettebb helyet kapna és akár minden irányból jól belátható lenne. A kápolna helyéről a helyszíni bejárásokat követően döntenek.

Megépülhet a Boldogasszony házacska

Az épület a tervek szerint augusztus 15-re, Nagyboldogasszony napjára készülhetne el, esetleg szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján szeretnék átadni.

Ha eldőlt a pontos helyszín, akkor egy tervezési időszak következik, hiszen a 2010-ben készített tervek építési engedélyei már lejártak. A település polgármestere hozzátette, hogy a projekt során lehetőség kínálkozik a helyi vállalkozók bevonására is, így bízik benne, hogy mártélyi szakemberek és művészek is dolgozhatnak majd a Boldogasszony házacskán és a szobrokon.

szcs