Regionális Hírek

Már szinte minden helyére került a vásárhelyi sürgősségin

Feltöltő: Kutasi Roland / 2012-02-13 18:14:33

A Visszhang utcai Olvasókörben tartott fórumon tájékoztatta a csütörtökön megnyíló vásárhelyi sürgősségi osztályról az újvárosiakat dr. Kallai Árpád főigazgató, és az osztály megbízott vezető főorvosa, dr. Lóczi Gerda.

A főorvosnő elmondta: bár Szegeden lakik, Vásárhelyre hazajött, hiszen szülei révén kötődik a városhoz. Mint elmondta, dolgozott mentőorvosként és a sürgősségi betegirányításban is, és hozzátette: sok betegségnél hátrányos, ha a beteg csak 25 kilométernyi mentőautós után juthat csak az ellátáshoz, amely jövő hétfőtől, az osztály munkába állásától meg fog változni.

Dr. Lóczi Gerda kijelentette: az osztály a kórház kapujaként fog működni, azonban a gyógyszerek felíratása, vagy az egyszerűbb betegségek ellátása ezen túl is a háziorvosok, illetve ügyeleti időben a központi ügyelet feladata lesz. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha fulladásos, mellkas szorítással járó tüneteket tapasztalnak, ne személyautóval hozzák a beteget a kórházba, hanem hívják a mentőket, akik már a helyszínen szakszerű ellátást nyújtanak, és megfelelő kényelemben tudják a beteget a megfelelő ellátási helyre szállítani.

- Már minden műszer a helyére került az osztályon, ahol az ott dolgozók folyamatosan készülnek az átadásra - mondta el dr. Kallai Árpád főigazgató, aki hozzátette: izgalommal készülnek a sürgősségi osztály átadására, amilyen eddig soha nem működött az Erzsébet Kórházban.

Csökkenni fog az osztályok ambulanciáinak feladata is az új osztály munkába állásával - tájékoztatott dr. Kallai Árpád. Az ambulanciákon csak azoknak a betegeknek kell jelentkezni, akiket az osztályos felvétel előtt megvizsgálnak, akik ambuláns esetben érkeznek, a sürgősségin fogják ellátni, és ha szükséges, az osztály orvosainak segítségét kérik konzíliumra a sürgősségin.

Setényi Istvánné a Visszhang utcából érkezett a fórumra, ahol elmondta: nagyon örül, hogy Vásárhelyen kaphatják meg a sürgősségi ellátást a rászorulók, ő maga is több betegséggel küszködik, és két alkalommal is Szegeden kellett, hogy ellássák, így viszont hamarabb juthatnak majd orvosi segítséghez. Kiss Bálintné a Pásztor János utcából kereste fel a fórumot, ahol portálunknak nyilatkozva elmondta: szerinte egy ekkora településnek kijár, hogy sürgősségi ellátást nyújtson a kórháznak, és örül, hogy ezt sikerült kiharcolnia a városnak. Mint elmondta, anyósát szállították a szegedi klinikára ellátásra, majd utána kerülhetett vissza a vásárhelyi kórházba, így megalapozott a véleménye, hogy itt helyben érhessék el az ellátást a város és környékének lakói.

Arnay

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak