2017. augusztus 23. szerda, Bence
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
12°C
27°C
Tiszta / 12°C
cs / 27°C
p / 30°C
Közélet és Művelődés
Kutasi Roland | 2017-05-19 14:25:14

Magyar kereszténydemokraták 1956-ban

Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, a Csongrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata képviselője mutatta be csütörtökön Márianosztrán A magyar kereszténydemokraták és 1956 című kötetet. A rendezvényen részt vett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt országos alelnöke is.

Magyar kereszténydemokraták 1956-banMiklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, a Csongrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata képviselője mutatta be a kötetet

– Páratlanul széles társadalmi összefogás alakult ki 1956-ban a kommunista, sztálinista Rákosi-diktatúra ellen, amelynek tevékeny résztvevői voltak a kereszténydemokrata politikusok is – mutatott rá a tanulmánykötetet ismertető előadásában Miklós Péter, emlékeztetve, hogy 1949 eleje és 1956 októbere között a kereszténydemokrata párt Magyarországon nem működhetett legitim módon.

Magyar kereszténydemokraták 1956-ban

A történész hangsúlyozta: a négy tanulmányt és számos korabeli dokumentumot magában foglaló kötet foglalkozik az emigrációval is, hiszen az 1940-es-1950-es években külföldre távozni kényszerült kereszténydemokraták – élükön Barankovics Istvánnal – nemzetközi fórumokon – az ENSZ illetékes bizottságaiban, s a kereszténydemokrata európai- és világszervezetekben – képviselték a magyar kereszténydemokrácia és a magyar szabadságmozgalom ügyét.

Magyar kereszténydemokraták 1956-ban

– A kötet különös aktualitását az adja – hangsúlyozta Miklós Péter –, hogy napjaink magyar parlamentjében demokratikus történelmi pártként egyetlen szervezet van jelen: a Kereszténydemokrata Néppárt.

A könyvet az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megjelentető Barankovics István Alapítvány elnöke, Mészáros József hozzászólásában rámutatott: a kötetben is felbukkanó európai, keresztény és demokrata értékek segítenek bennünket abban, hogy súlyos helyzetekben megfelelő módon viselkedhessünk, míg a bemutató helyszínéről, Márianosztráról szólva hangsúlyozta: a börtön falai között nem egy kereszténydemokrata politikus raboskodott az általa vallott eszmék iránti hűség miatt.

Magyar kereszténydemokraták 1956-ban

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP országos alelnöke

– Az ötvenhatos forradalom hírére az ország és a világ számos pontján lévő kereszténydemokraták egy szempillantás alatt újjáalakították a pártot – emlékeztetett köszöntőjében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A KDNP országos alelnöke hozzátette: a kereszténydemokraták október 30-án jelentették Nagy Imre miniszterelnöknek a párt újjáalakulását, s bár csak néhány nap telik el november 4-ig, a szovjetek bevonulásáig, mégis kötetnyi dokumentum rögzíti az időszak történéseit. Mind a második világháborút követően, mind a forradalom kitörése után csak pár nap kellett, hogy a kereszténydemokrata párt létrejöjjön, amely igazolja, hogy erre Magyarországon természetes igény volt. S ha már csak egy résnyire is kinyílt a szabadság ajtaja, létrejött a kereszténydemokrata mozgalom. A huszadik században két alkalommal csak rövid időre maradhatott életben a kezdeményezés a kommunista elnyomás ellenében – fogalmazott a politikus.

Magyar kereszténydemokraták 1956-ban

– A kereszténydemokraták tiszta múltú pártként örömmel veszik elő ezeket a kortörténeti dokumentumokat – tette hozzá Rétvári Bence, hangsúlyozva, hogy a magyar törvényhozásnak vannak pártjai, amelyek nem szívesen lapozgatnak a történelem 1956. októberi és novemberi lapjai között. A Demokrata Néppárt nagyobb karriert futhatott volna be, ha a nagyhatalmak nem engedik, hogy a szovjet érdekzónába, szovjet megszállás alá kerüljön Magyarország, vagy 1956-ban érdemi nyomást gyakorolnak a Szovjetunióra, legalább akkorát, mint amilyet napjainkban gyakorolnak Magyarország irányába. Az államtitkár kiemelte: hazánk szabadságot soha nem várhatott külföldről, azt mindig magunknak kellett kivívni.

Magyar kereszténydemokraták 1956-ban

A szerzők (balról jobbra): Petrás Éva, az Állambiztonsági Szolgáltatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója, Kiss Mária Rita, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense, a kötet szerkesztője és Szabó Róbert, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete munkatársa

A kötet azt igyekszik bemutatni, hogyan lehetett kereszténydemokrataként cselekedni 1956-ban a fővárosban, vidéken, vagy külföldön – mondta el a kötet szerkesztője és egy tanulmányának szerzője, Kiss Mária Rita. A történész-politológus, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense a könyv szerkezetéről szólva kifejtette: a politikai-történeti fejezet Szabó Róbert, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete munkatársának írása, míg Petrás Éva, az Állambiztonsági Szolgáltatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója a magyar kereszténydemokrata emigráció, valamint a kereszténydemokraták elleni megtorlások történetét foglalta össze.

Magyar kereszténydemokraták 1956-ban

(Forrás: Emlékpont, Arany-Tóth Attila)