2017. március 30. csütörtök, Zalán
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
16°C
17°C
Tiszta / 16°C
p / 17°C
szo / 16°C
Gazdaság és Politika
Herczegh Sándor | 2016-12-31 12:00:47

Lázár volt a legaktívabb megyei képviselő

A Parlament internetes adatbázisa szerint 2016-ban a Csongrád megyében egyéniben megválasztott országgyűlési képviselők közül Lázár János emelkedett legtöbbször szólásra.

Lázár volt a legaktívabb megyei képviselő

A Hódmezővásárhelyen kívül még 18 települést képviselő Lázár János (Fidesz) a 2014-ben indult ciklusban 335 alkalommal kért szót, idén pedig 109-szer emelkedett szólásra, összességében mintegy 5 és fél órát beszélt. Ezzel a teljesítménnyel egyébként a 199 képviselő közül a 10-ik helyen áll, a Csongrád megyei honatyák tekintetében pedig az elsőn. Emellett 19 önálló és 12 nem önálló indítványt is jegyzett.

Lázár volt a legaktívabb megyei képviselő

A Szeged 1. választókerületét képviselő Szabó Sándor 61 ízben szerepelt, ebből idén 18 alkalommal. A szocialista politikus valamivel több mint 1 óra 20 percet vett igénybe a parlamenti időkeretből. 2014 óta 126 önálló indítványt nyújtott be. Felszólalási aktivitását tekintve idén a 199 képviselő közül a 107-ik helyre futott be.

Lázár volt a legaktívabb megyei képviselő

Az ugyancsak Szegeden mandátumot nyert B. Nagy László (Fidesz) 23-szor ragadta magához a mikrofont, ebből hétszer 2016-ban, összesen közel 22 percben. Mindemellett 7 önálló indítványa is volt. Felszólalásait tekintve a lista 151-ik pozícióját kapta.

Lázár volt a legaktívabb megyei képviselő

Szentes és térsége országgyűlési képviselője, a fideszes Farkas Sándor 2014-óta 20 alkalommal, ebből idén 15-ször szerepelt, valamivel több mint 1 órában, nevéhez pedig 9 indítvány kötődik valamilyen formában. A felszólalások képviselői sorrendjében a 118-ik helyet szerezte meg.

Lázár volt a legaktívabb megyei képviselő

(a fotók forrásai: mkogy.hu)

Herczeg Sándor