2017. március 28. kedd, Gedeon
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
19°C
16°C
Tiszta / 19°C
sze / 16°C
cs / 17°C
Gazdaság és Politika
Kutasi Roland | 2017-03-15 13:20:07

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünk

Magyarország a nagyság kapujában áll, de csak egységgel, együttműködéssel, bátorsággal és a kisszerű pártviták felfüggesztésével lehetünk ismét nagy nemzet, erős, gyarapodó ország – mondta Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán, a hódmezővásárhelyi Kossuth téren rendezett városi megemlékezésen, ahol arról is szólt, hogy csak igazi célok mentén alakulhat ki együttműködés. (Képgalériával és az ünnepi beszédek hangfelvételével!)

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünkAlmási István polgármester

A városi ünnepségen Almási István polgármester beszédében kijelentette: vannak értékeink, amelyek mentén fontos közösen kiállnunk, azonban Kossuth Lajost, Hódmezővásárhely díszpolgárát idézve figyelmeztetett: a függetlenségünk feladásában semmi áron nem szabad beleegyeznünk. Nemzet vagyunk, így jogunk és erőnk van arra, hogy ne süllyedjünk tartománnyá, és most Magyarország példát mutat az ébredező, irányt vesztett Európának, amelyben a félelem a mindennapok része, és a példamutatást tehetjük most is ugyanúgy, mint úgy, mint 1848-49-ben. És a szabadságot akkor sem adták és most sem adják ingyen, azért küzdeni kell – tette hozzá a polgármester, hozzátéve:  nem a za fontos, hogy mit várnak mások tőlünk, hanem az, hogy igaz módon cselekedjünk.

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünkKarol Biernacki, Lengyelország tiszteletbeli konzulja

Karol Biernacki, Lengyelország tiszteletbeli konzulja köszöntőjében a lengyel és a magyar nép közötti szoros barátságról, azonos történelmi útjáról szólt, utalva arra, hogy 1848-49-ben is sok lengyel katona harcolt a szabadságért a magyarok oldalán, amely harc végén a cár és a császár kézfogása pecsételte meg a szabadságért vívott harc sorsát. A bajban mindig is testvérek voltunk, és az egymás iránti lojalitás ma is él – tette hozzá.

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünk

Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Kossuth téren összegyűlt tömeg előtt Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: fontos, hogy emlékezzünk elődeinkre, azokra a vásárhelyiekre, akik részt vettek a szabadságharcban.

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünk

A miniszter Arany Jánost idézve kijelentette: a szerencse mindig a bátrakhoz pártol és hozzátette: vannak olyan gyenge pillanataink, amelyet a gyávaság, a gyűlölködés és a kishitűség motivál. Hazánkban ma egész pártok, politikusok gyülekezete és működése épül a tagadásra, az elutasításra, minden ellenzésére és megakadályozására.

- Ez már kezd aggasztó mértéket ölteni  - jelentette ki a politikus, aki felvetette: mi van a nemeken túl? A semmi? A tegnapi kicsiség? Egy ország nem épülhet nemekre, az igazi bátorság ahhoz kell, hogy merjünk igent mondani.

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünk

Lázár János emlékeztetett: a magyaroknak igazi bátorság sosem a külső ellenség legyőzésére, hanem a saját magukkal való szembenézéshez kellett, hiszen a magyarok mindig akkor tudtak nagy dolgokat véghezvinni, amikor összefogtak, amikor nem arra koncentráltak, ami szétválasztja, hanem arra, ami összeköti őket, és ez ma is érvényes.

A térség országgyűlési képviselője rámutatott: az is elég, ha egy-egy nagy ügy erejéig jobban szeretjük Magyarországot, mint amennyire utáljuk egymás pártjait, és szerinte még nem késő, az energiákat közösen a kihívások legyőzésére, cselekvésre kell fordítani. Lázár János beszédének zárásaként több bátorságot, hazafiasságot és "több Magyarországot" kívánt.

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünk

Az emlékező beszédeket követően a résztvevől elhelyezték az emlékezés virágait, majd a Hagyományőrző Pálfy Huszár Egyesület toborzót mutatott be a Kankalin Néptánccsoport és a Gazdasági Egyesület Aranykalász Népdalkörénk közreműködésével.

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünk

A városi ünnepséget megelőző zászlófelvonásról,istentiszteletről és a Petőfi szobornál rendezett megelékezésről itt olvashat részletesen!

Arnay

Hallgassa meg az ünnepi beszédeket!

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünk

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünk

Lázár: nagyok csak összefogással lehetünk