2017. július 26. szerda, Anna, Anikó
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
13°C
22°C
Tiszta / 13°C
cs / 22°C
p / 20°C
Önkormányzatok hírei
Megyeri József | 2017-03-16 22:48:31

Lázár: egy vállalat nem taposhat a magyarokba

Négy nagy sörgyár uralja Magyarországon a piacot, emiatt a kisebb, hazai sörvállalatok védelmére van szükség – jelentette ki Lázár János csütörtök este a vásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban. A politikus ismertette: a kormány az Igazi Csíki Sört támogatja a Heineken ellen.

Lázár: egy vállalat nem taposhat a magyarokba

Több ezer forintos emelés

Több témáról is szó esett Lázár János lakossági fórumán csütörtök este. Az első hozzászólás Hamari Jánosnétól érkezett, aki arra panaszkodott: a Nyugdíjas Lakóparkban élők számára három hete havi 13 ezer forintról 20 ezer forintra emelték a közös költség díját. – A házirenddel is problémák adódnak, ugyanis elavult és nem egyénre szabott. Emiatt már aláírásgyűjtést is kezdeményeztek – hangzott el.

Lázár János azt javasolta: a problémát a párbeszéd hiánya okozhatja. A lakók képviselői, a lakópark vezetője és a lakások tulajdonosai minél hamarabb üljenek össze és jussanak közös nevezőre. A miniszter ennek koordinálására felkérte Hegedűs Zoltán alpolgármestert. – Ez egy üzleti vállalkozás, nem szociális otthon, de nem is városi ellátás. Nem a profit a cél, hanem, hogy ne legyen veszteség, de akkor is tisztázni kellene, miért szükséges ilyen mértékű emelés – fejtette ki a miniszter. Hajdú Józsefné, a Lakópark vezetője szabadság miatt nem volt jelen a fórumon.

Zöldfelület a multiktól

Sebesiné Mária jelezte: a Koszta József utcában a négy emeletes tömböknél 17 platánfa van, amelyek már hat emeletnyi magasak. Többet kellene velük foglalkozni, metszeni az ágaikat. Az önkormányzat munkatársai péntek reggel megvizsgálják a fákat, de a jelentős csonkítást jogszabály tiltja.

Lázár: egy vállalat nem taposhat a magyarokba

- Példaértékű, amit a város megtesz a fáiért, de tudomásul kell venni, hogy a fák élete is véges – reagált ennek kapcsán Lázár János, utalva a közelmúltban napirenden lévő Liget sor fáira. Az országgyűlési képviselő hozzátette, a Rádió 7-ben tartott csütörtöki fogadóóráján is felmerült, hogy turisztikailag hasznosítani kellene a Kása-erdőt. Emiatt a jövő évi költségvetésből erre is fordítani kell.

Lázár kijelentette: a kormány törvénycsomagot készít annak érdekében, hogy az országban minél több zöldterületet hozzanak létre. Emiatt az élelmiszeráruházak, ha aszfaltozott parkolót alakítanak ki, akkor kötelesek zöldterületet létrehozni abban a közösségben, ahol működnek.

Csíki vs Heineken

Hétfőn tárgyalja a Csíki Sör ügyét a Parlamentben. A vásárhelyi kezdeményezés országossá nőtte ki magát, hogy a magyarok álljanak az Igazi Csíki Sör mellé a Heinekennel szemben. A Marosvásárhelyi Járásbíróság ugyanis Romániában betiltotta a Heinkeken kezdeményezésére a Csíki gyártását. – Ma Magyarországon négy nagy sörgyár uralja a piacot, ezért a hazai, kis manufakturális sörvállalkozások védelmére van szükség. Minden nagyvállalatnak meg kell értenie, hogy a magyarokba nem lehet következmény nélkül beletaposni – mondta a politikus, aki hozzátette, azt próbálják elérni, hogy kereskedelmi forgalmazásban ne lehessen bármilyen szimbólummal reklámozni. A Heineken termékeken például vörös csillag található, ami sértheti a magyar érdekeket. Lázár szerint a gyár a felsoroltak miatt kemény hetek elé néz.

Lázár: egy vállalat nem taposhat a magyarokba

Csak semmi pánik!

A nagy érdeklődésre számot tartó kanyarójárvány is szóba került. Dr. Havasi Katalin, a helyi kórház főigazgatója ismertette, több mint tíz éve nem volt ilyen jellegű megbetegedés az országban – ez borzolta fel a kedélyeket. - A kanyaró nem veszélyesebb, mint az influenza. Makón 230 kórházi dolgozó kapta meg a védőoltást, míg Vásárhelyre egy fertőző beteg sem került – tudatta dr. Havasi Katalin, aki még elmondta, biztonságban tudhatják magukat a térségben élők.

Lázár: egy vállalat nem taposhat a magyarokba

Megyeri József