2017. december 11. hétfő, Árpád
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
3°C
7°C
Eső / 3°C
k / 7°C
sze / 11°C
Gazdaság és Politika
Tudósító | 2017-10-03 11:01:03

Kiss: Nem foglalkozunk az elavult balosokkal

A Jobbik képviselő-jelöltje, dr Kiss Attila, kedden tartott sajtótájékoztatót Hódmezővásárhelyen, ahol a programja rövid ismertetése után, reagált az MSZP és Rója István helyzetére, amely Botka László lemondása után alakulhat ki.

Kiss: Nem foglalkozunk az elavult balosokkal

Kiss Attila - aki a a Jobbik  országgyűlési képviselő-jelöltje a Csongrád megyei 4-es számú választókerületben - hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján bemutatta pártjának programját. A tervek több ponton is megegyeznek a Fidesz Modern Városok Programjával. A politikus ezzel kapcsolatban annyit mondott, az ellenzéknek nem az a dolga, hogy amikor a kormány "igent" mond, akkor ők "nemet" mondjanak.

Kiss: Nem foglalkozunk az elavult balosokkal

A program részeként elmondta, hogy önállósítanák a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karát Hódmezővásárhelyen és nagyobb figyelmet szentelnének a kutatási fejlesztési szektorra. A turizmussal kapcsolatos fejlesztésekről kifejtette, hogy felújítanák a templomokat és az Árpád utcai tájházat is.

Kiss: Nem foglalkozunk az elavult balosokkal

Kiss Attila elmondta véleményét Botka László lemondásával és az MSZP, valamint Rója István helyzetével kapcsolatban is:

Kiss: Nem foglalkozunk az elavult balosokkal

n.j.