2017. október 22. vasárnap, Előd
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
18°C
13°C
Felhős / 18°C
h / 13°C
k / 10°C
Regionális Hírek
Szabó Viktor | 2017-03-13 14:32:33

Kiosztották a Csada-díjakat

Immáron negyedik alkalommal adták át a Dr. Csada László-díjat 2017. március 13-án hétfőn Szegeden, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székházában. A fogyasztóvédelmi elismerést közigazgatási, civil és vállalkozási területen osztotta ki a díjat alapító három szervezet, a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Dél-alföldi Fogyasztóvédelmi Egyesület.

Kiosztották a Csada-díjakat

A díjat dr. Csada Lászlóról nevezték el, aki egész életében aktívan küzdött a fogyasztók jogaiért. 1982-es nyugdíjazását követően dr. Csada László tagja volt a Fogyasztók Országos Tanácsának és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületnek is, amelynek Csongrád megyei csoportjának elnöki tisztét is ellátta.

Kiosztották a Csada-díjakat

A díjat először 2014-ben adták át. Akkor Égető Gyula, a Rádió7 és a promenad.hu cég és szerkesztőségvezetője vehette át az elismerést, vállalkozói kategóriában.

Kiosztották a Csada-díjakatÉgető Gyula 2014-es Csada-díja

Dr. Csada László-díjban részesülhetnek, akik nem voltak érintettek a tevékenységük során reklamációban vagy bírósági ügyben. Ha nincsenek ilyen panaszok, az azt jelenti, hogy a partnereiket és a fogyasztókat kellő tájékoztatás mellett szolgálják ki. A ma kitüntetettek kivétel nélkül abba a körbe tartoznak, akikre nem volt olyan panasz, ami a Békéltető testület vagy bíróság elé került volna.” – nyilatkozta Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Kiosztották a Csada-díjakatNemesi Pál

Az idei évben közigazgatási területen Sava Vujicic, a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanára; vállalkozási területen végzett munkájáért Benke Csaba, a Magyar Autóklub regionális vezetője, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Csongrád Megyei Békéltető Testület tagja; míg civil területen Juhász Béla, a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület alapító tagja vehette át a Csada László-díjat.

Kiosztották a Csada-díjakatA Csada-díj kitüntetettjei

5 éve kaptam felkérést arra, hogy a Csongrád Megyei Békéltető testületben feladatot vállaljak. Azt látom, hogy folyamatosan nő az olyan esetek száma, amikor a fogyasztó, mint tudatos vásárló fordul a kamarához és a Békéltető testülethez. A mai napon a díjat úgy gondolom, hogy nem én kaptam. Egy szervezet, a Magyar Autóklub kért fel a regionális vezetői szerepre, és azt a mentalitást képviselem, amit a klub is. Ha valaki szolgáltatást vesz igénybe, arról igenis kapjon számlát arról, hogy azt igénybe vette. Ez azért szükséges, hogy ha valami probléma van, akkor legyen kihez fordulni, és legyen nyoma annak, hogy a fogyasztó igénybe vette azt a bizonyos szolgáltatást.” – mondta el Benke Csaba, a Magyar Autóklub regionális vezetője, a Csongrád Megyei Békéltető Testület tagja.

Kiosztották a Csada-díjakatBenke Csaba

A Dr. Csada László-díj mellett a Fogyasztóvédelmi Világnap alkalmából átadták Fogyasztóvédelmi Hatóság elismervényeit is azoknak a vállalkozásoknak, amelyek felkerültek a hatóság pozitív vállalkozásainak listájára. Most hat üzlet, a Hansa-Kontakt Kft.(két üzlettel), a L’Occitaine Central Europe S.R.O. Magyarország Fióktelepe, a Soma 33 Bt., a Media Markt Szeged Kft.és a Mikrobi Market vehette át a tanúsítványt Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért helyettes államtitkártól és Zakar Pétertől, a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazgatójától.

Kiosztották a Csada-díjakat

Sz.Viktor