2017. március 30. csütörtök, Zalán
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
16°C
17°C
Tiszta / 16°C
p / 17°C
szo / 16°C
Sport
Megyeri József | 2017-01-07 06:03:09

Kikapott a Vásárhely a csúcsrangadón

Az utolsó percekig izgalmas összecsapáson dőlt el, hogy az azonos mérleggel álló Miskolc és Vásárhely közül melyik gárda áll majd a tabella élén a következő forduló előtt az NBI B csoportos bajnokságban. A rangadót végül a borsodiak bírták jobban idegekkel, így a Kosársuli továbbra is második az alapszakaszban. Rostás Imréék egy hét múlva Tiszaújvárosban javíthatnak.

A hosszú utazás ellenére jól kezdtek a vendégek, 6-14-re vezettek. Szabó Péter és Rostás Imre kapta el legjobban a fonalat. Kosárlabda pályán amúgy sem illik ilyen korán temetni egy csapatot, pláne nem a hazaiakat, akik rákapcsoltak, és megmutatták, hogy miért állhatnak a tabella élén. Máté vezetésével egyre eredményesebbek lettek, olyannyira, hogy a negyed végére kiegyenlítettek.

Sőt a második periódus kezdetén a Hódmezővásárhelyen is jól csengő nevű Drahos közelije után, 26-24-nél a borsodiak örülhettek. Ám a legnagyobb gondot nem ő, hanem a rövid idő alatt 16 egységet jegyző Máté jelentette. A másik oldalon Szabó és Rostás tartotta kosaraival a lelket társaiban, de ez csak arra volt elég, hogy a félidőben 47-43-as MEAFC vezetést mutasson az eredményjelző.

Kikapott a Vásárhely a csúcsrangadón

A folytatásban a vásárhelyi nevelésű Szögiéknek jött ki jobban a lépés, igaz nem tudtak olajra lépni. Szabó, Pavlovic Rostás és Genal produkciójával ugyanis 66-64-re jöttek fel a Csongrád megyeiek, Vas büntetőivel pedig egalizálták az állást. Ekkor már lehetett érezni, hogy igencsak forró lehet az utolsó negyed a tabella jelenlegi első és második helyezettjének rangadóján.

Az összecsapás zárójátékrészének elején újabb fordulat jött: Pavlovic volt eredményes, amivel a Kosársuli kezébe került a gyeplő. (68-70) 5 perc volt hátra, amikor Szojka és Varga váltott gólt, utóbbi a hármas vonal mögül talált be. A 14 pontos Drahos és a 24 pontos Máté összjátéka után ismét átbillent a mérleg nyelve, így időt kért Utasi Gábor, a hódmezővásárhelyiek mestere, akinek fiai ezután is tapadtak riválisaikra. A végén viszont az utolsó percekben többször eredményes Takács és Szögi kosarai után a MEAFC örülhetett a 87-82-es győzelemnek, megőrizve ezzel első helyét a bajnokságban.

MEAFC - Vásárhelyi Kosársuli 87-82 (24-24, 23-19, 21-25, 19-14)

NBI B csoportos mérkőzés, vezette: Gaál I. Józsa A., Major Á.

Miskolci Egyetem, Körcsarnok, 200 néző.

Kosársuli: SZABÓ 24/6, KELEMEN 12, Vas 9/6, ROSTÁS I. 14, Genal 4.Csere: Pavlovic 2, Varga 11/3, Béres 4, Nemes 2.Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: „ Nagyon nagy csata volt, akár nyerhettünk is volna, ha a végjáték kedvezőbben alakul, de a hazai pálya előnye a MEAFC-nál volt. Gratulálok nekik, és a csapatomnak is!”

Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Fotó: Kocsis Alíz