2018. február 25. vasárnap, Géza
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
-7°C
-5°C
Tiszta / -7°C
h / -5°C
k / -5°C
Sport
Szeri Csaba | 2018-02-11 14:29:39

Két vállra fektette a Kispestet a HLKC

Magabiztos és jó játékkal 36-31-re verte az esélyesebbnek számító Kispest csapatát a Hódmezővásárhelyi LKC, a NB I/B-s női kézilabda bajnokság hétvégi fordulójában.

Két vállra fektette a Kispestet a HLKC

Sem a HLKC, sem pedig a Kispest számára nem kezdődött jól a tavasz a bajnokságban. Igaz a vásárhelyiek a jóval esélyesebb, listavezető Eszterházy KFSC-től kaptak ki február elején. Míg a Kispestet meglepetésre a Nyíradony verte egy hajszállal, a forduló meglepetését okozva ezzel.

Két javítani vágyó csapat találkozott tehát február 10-én, szombaton a Balogh Imsi Sportarénában. A tabellát nézve az esélyek inkább a vendégek mellett szóltak, azonban magát a mérkőzést látva nem volt ennyire egyértelmű a helyzet.

A Vásárhelynek sikerült magához ragadni a kezdeményezést, először 1-2 gólos előnyt alakítottak ki Lovistyék Kittiék, majd kicsit jobban is sikerült meglépniük. Ekkor azonban megrázta magát a Kispest, egalizáltak, majd a vezetést is átvették. A megrázásban viszont nem csak ők voltak jók ezen a délután, hanem a hazaiak is. A félidőre ugyanis ismét előnybe kerültek, 18-16-nál jött a szünet.

A második 30 percben pedig nyugodt és okos játékkal őrizték, sőt növelték előnyüket a lányok.

A játékvezetői hibáktól sem mentes meccsen a Kispest játéka egyre inkább kapkodóvá vált, a lövések nem voltak pontosak, de Ádász Diána is jól szállt be a meccsbe és több ziccert is sikerült fognia.

A végén biztos sikert aratott a HLKC, 36-31-re verték a fővárosiakat.

Női kézilabda NB I/B felnőtt, 15. forduló

Hódmezővásárhelyi LKC – Kispest NKK 36-31 (18-16)

Varga József: „Azt hiszem nem mi voltunk a mérkőzésnek az esélyesei, ha a tabellára nézünk, de azért bebizonyították a játékosok, hogy egy komplett, küzdős csapat csodákra képes. Sok gólt kaptunk, de ez a mérkőzés jellegéből adódott. Mi viszonylag gyors támadásokat vezettünk, amit jó védekezésből tudtunk megoldani, főleg a második félidőben Dia teljesítménye volt nagyon jó. Az ellenfél pedig átlövésekkel gyorsította a játékát. Elindultunk valamerre, aztán, hogy a következő két meccs mit hoz és egyenesen továbbmegyünk-e ezen az úton azt a jövő dönti el.”

szcs