2017. szeptember 19. kedd, Vilhelmina
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
18°C
16°C
Eső / 18°C
sze / 16°C
cs / 13°C
Sport
Szeri Csaba | 2017-01-12 12:09:24

Két távozó a HFC-nél

A kiváló őszi szezont futó Hódmezővásárhelyi FC a héten megkezdte a felkészülést az NB III-as bajnokság tavaszi folytatásra. A keret változni fog az elkövetkezendő időszakban, két játékos távozott a klubtól.

Két távozó a HFC-nél

Február 19-én a Pécs elleni rangadóval folytatódik az NB III-as bajnokság a Hódmezővásárhelyi FC számára. A csapat már megkezdte a felkészülést, a fiúk több edzőmeccset is játszanak majd. Rögtön a hétvégén egy házon belüli meccs lesz az U19-es gárda ellen.

A keretben már biztos, hogy történik változás. Szabó II. Dávid munkáját megköszönték, de Alex Rajmund is távozott a csapattól – a játékost a szurkolók még egy nyári edzőmeccsen láthatták a keretben, akkor szenvedett sérülést, amely miatt az őszi mérkőzéseken nem állhatott csapata rendelkezésére.

A hírek szerint azonban Szarvas József felkerült az első keretbe. Rajta kívül még várhatóan akadnak érkezők, így a rajtig még alakul a jelenleg ötödik helyen álló kék-sárgák kerete.

szcs
Fotó: hfc1912.hu