2017. december 17. vasárnap, Lázár
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
1°C
-1°C
Köd / 1°C
h / -1°C
k / -2°C
Közélet és Művelődés
Égető Réka | 2017-12-05 18:40:29

Katonából újságkirály

Ma már szinte mindenki tud arról, hogy Pulitzer József újságíró, lapkiadó makói származású, amire büszke is a település, de arról, hogy ő katona szeretett volna lenni, már talán kevesebben tudnak. Halmágyi Pál nyugalmazott levéltár-igazgató hétfőn előadásában erről az érdekes körülményről is beszélt a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban.

Katonából újságkirály

Hosszú évtizedeken keresztül nem tudta a világ, hogy Pulitzer József Makón született. A kutatásoknak köszönhetően azonban ez már átment a köztudatba. Legalábbis Magyarországon. Ahhoz, hogy ez ne csak hazánkban, hanem külföldön is így legyen nemrégiben megjelent egy kétnyelvű (angol és magyar) kiadvány, amelyben számos érdekes történetre is fény derül Pulitzer Józseffel kapcsolatban. A könyv Dr. Csillag András főiskolai tanár és dr. Halmágyi pál nyugalmazott levéltár-igazgató munkája nyomán jelenhetett meg.

Katonából újságkirály

Dr. Halmágyi Pál

A későbbi lapkiadó világ életében katona szeretett volna lenni, pedig alakját nem igazán erre teremtették: vékony, hórihorgas, a látása sem volt a legjobb, erős szemüveget kellett viselnie. Ő 1847-ben született, és 1855-ig élt Makón. Egyik unokabátyja harcolt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban, és gyerekkorában hallgatta a meséket, hogyan zajlottak az események. Vonzotta a katonaság, de a testalkata miatt egyetlen európai hadseregbe se volt alkalmas. Ahogy kikerült az Amerikai Egyesült Államokba épp belecsöppent a polgárháborúba, ahol kapva kaptak az alkalmon, és bevették a seregbe.

Katonából újságkirály

Pulitzer József

Persze, itt is rájöttek, hogy ennek a fiúnak több hasznát veszik az irodában, mint a harcmezőn, illetve a leszerelés után is nagyon sok mindent kipróbált, mielőtt rálelt volna az újságírásra, amelyben rendkívüli gyorsasággal ívelt fel a karrierje – mesélte dr. Halmágyi Pál, aki maga is a katonaság révén kötődik Hódmezővásárhelyhez, hiszen itt volt valamikor sorkatona.

Katonából újságkirály

A szorgos kutatómunkájuknak köszönhetően a világ végre Makóhoz köthette az újságkirályt, illetve az a Maros-parti város önkormányzata felkarolta Pulitzer emlékezetét, és próbálja minél szélesebb körben megismertetni az emberekkel Pulitzer Józsefet.

Katonából újságkirály

ÉR.