2018. február 25. vasárnap, Géza
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
-7°C
-5°C
Tiszta / -7°C
h / -5°C
k / -5°C
Gazdaság és Politika
Tudósító | 2018-02-01 16:50:45

Kamerákat szerelne a Jobbik a falvakba

Sajtótájékoztatót tartott dr. Kiss Attila, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje csütörtökön Hódmezővásárhelyen és Makón. A politikus a választókerületi programjának egy részét ismertette az eseményen.

Fiatalok lakhatása, valamint helyben tartása. Ez is a része azoknak a pontoknak, amik dr. Kiss Attila választókerületi programjának részei. A politikus tájékoztatott, hogy céljaik közé tartozik a vidékfejlesztés, a járdaépítés és útépítés folytatása. Hozzátette, a fiatalok lakhatásának ösztönzését a kormány a CSOK-kal már elkezdte, bár az ingatlanpiaci árak emelkedtek, azért örülnek neki, hogy voltak olyanok, akik éltek a lehetőséggel.

Kamerákat szerelne a Jobbik a falvakba

„A falvakban élők biztonságát fontosnak tartjuk, ezért telepítenénk térfigyelő kamerákat a falvakba. Így Rózsika néni is biztonságban el tud sétálni a boltba, mert ha felbukik, akkor erre valaki figyel, úgyhogy szerintem ez a népnek és a közösségnek is jó”- mondta a politikus.

Kamerákat szerelne a Jobbik a falvakba

Hódmezővásárhely után Makón beszélt a Jobbik jelöltje a programjáról. - Kiemelt helyen szerepel nálam az oktatás, ezért úgy vélem, fontos lenne a Bartók iskola mielőbbi felújítása - fejtette ki dr. Kiss Attila. Emellett azt is megemlítette, hogy a városban érdemes lenne külön épületbe költöztetni a Pedagógiai Szakszolgálatot. Korábban is már hangsúlyozta, hogy a Maros-parti városban ki kellene alakítani egy felsőoktatási növénytermesztési tanszéket. - Ezért meg kellene azt vizsgálni, hogy a Szegedi Tudományegyetem keretein belül ezt meg lehetne-e valósítani, az oktatási témakörben külön programként pedig megteremtetnénk ennek az intézményi hátterét, működési lehetőségét - tudtuk meg a jelölttől.

Kamerákat szerelne a Jobbik a falvakba

Makón a helyi téma mellett egy országosat is kifejtett dr. Kiss Attila. - A korrupció felszámolása az ország fejlődése, a fejlesztési források megfelelő felhasználása érdekében elengedhetetlen, úgyis mondhatnám, hogy a korrupció az ország mészárosa - fogalmazott a politikus. Hozzátette: a megszüntetése érdekében a pártja eltörölné az országgyűlési képviselők mentelmi jogát, emellett a politkusoknak dupla büntetés járna és román mintára felállítanák a korrupcióellenes ügyészséget.

Kamerákat szerelne a Jobbik a falvakba

Munkatársunktól. K. és n.j.