2017. október 23. hétfő, Gyöngyi
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
10°C
10°C
Eső / 10°C
k / 10°C
sze / 9°C
Sport
Szeri Csaba | 2017-10-01 19:55:42

Ismét egy pont a HFC jussa

Október elsején újabb bajnoki mérkőzést vívott az NB III Közép csoportjában szereplő Hódmezővásárhelyi FC. Az immáron új edzővel készülő kék-sárgák a Vecsés gárdáját fogadták a városi stadionban. A találkozó kevés helyzetet és mindkét csapatnak egy-egy gólt hozott.

Ismét egy pont a HFC jussa

Sejteni lehetett, hogy a vecsésiek a védekezést részesítik majd előnyben a vasárnapi találkozón. Simon Antal tanítványai pedig valóban elsősorban a masszív védekezésre hegyezték ki a játékukat. A felállt védelem pedig ez alkalommal is kemény diónak bizonyult. A Vecsés támadásai nem okoztak komoly veszélyt, ugyanakkor a HFC számára sem ment könnyen az offenzív játék.

Az első valamire való helyzetre egészen a félidő derekáig kellett várni. Varga Bence kapott egy príma indítást, ami a tizenhatoson belülre érve a mellette érkező Faggyas Milánnak passzolt. A gól azonban elmaradt, Komora László védet nagyot.

10 perccel később pedig újból Varga osztott ki egy jó passzt, ez alkalommal Végh Ariel volt a címzett, aki már hálót mozgatott, igaz csak oldalról.

Bő félóra után érkezett az első veszélyesebbnek tűnő vecsési helyzet, Csiszár Richárd tudta beadni a játékszert, azonban a végig kiválóan játszó Prasler Thomas fel tudott szabadítani.

Ismét egy pont a HFC jussa

A 38. percben aztán megtört a jég, éppen amikor a vásárhelyi szurkolók Fábián Imre nevét kezdték skandálni - a csapat volt játékosa csütörtökön szenvedett súlyos autóbalesetet. Faggyas tudott elmenni két védő között és Komorával szemben is határozott volt. Talán a legjobbkor, a félidei lefújás előtt jutott vezetéshez a Hódmezővásárhely.

A fordulás után a vásárhelyiek igyekeztek duplázni a találatok számát, azonban a gólszerzés ekkor sem volt gyerekjáték. Végh Ariel beadása után Varga elég közel járt a második kék-sárga találathoz, lövése viszont nem sokkal, de célt tévesztett.

Éledezett a Vecsés is. Egy szabadrúgást követően Bordás Dánielnek kellett védenie, 10 perccel később pedig a vásárhelyi kapus csak ütni tudta a labdát, ami az ellenfélhez pattant, nagyobb baj azonban nem lett.

A második játékrész közepén egy szabadrúgás okozott veszélyt a Vecsés tizenhatosán belül. Végh ívelte be a labdát, amit Ablonczy Gerjén tudott megfejelni, de maradt az egygólos vezetés.

Ismét egy pont a HFC jussa

5 perccel később viszont zavar keletkezett az erőben. Csiszár tudott elmenni a szélen, beadását pedig nem sikerült kivágni. Farkas Ádámnak pedig így volt tökéletes a passz, egyenlített a Vecsés.

Kissé beszorult és szétesett az addig jól teljesítő vásárhelyi védelem. Percekkel később ismét veszélyeztetett a Vecsés, majd Tóth György maradt üresen. A játékos kapura tört, majd a mellette érkező társnak, Csiszárnak passzolt, aki lesen ragadt, így gyorsan hamvába dőlt az ígéretes helyzet.

A hajrában mindkét oldalon adódtak helyzetek. Faggyas Milán egy szabadrúgást tekert kissé a kapu mellé, de Huszár fejében is benne volt a gól. A túloldalon pedig Csiszár lőtte telibe a keresztlécet. A végén a HFC hajtott, a Vecsés azonban megunta a focit, a játékos minden ütközés után perceket maradtak a földön és igyekeztek széttörni a játékot. Ezzel sikerült is kibekkelniük a végéig.

NB III Közép csoport, 8. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Vecsési FC 1-1 (1-0)

HFC: Bordás, Kormányos, Huszár, Marton, Szilágyi, Faggyas, Ablonczy, Végh, Kökény, Prasler, Varga
Cserék: Szatmári, Tóth, Szabó D., Laczkó, Pataki, Szabó M., Bartyik N.
Vezetőedző: Szűcs Róbert

VFC: Komora, Rayden, Balázs, Borsi, Csiszár, Csordás, Farkas, Tóth Gy., Szalai, Rein, Tóth O.
Cserék: Orgován, Molnár, Kósa, Márki, Gényi, Gács, Cseszlai
Vezetőedző: Simon Antal

Gólszerzők: Faggyas illetve Farkas

Sárga lapok: Marton, Faggyas illetve Borsi, Szalai

szcs