2017. november 24. péntek, Emma
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
5°C
8°C
Köd / 5°C
szo / 8°C
v / 6°C
Sport
Szeri Csaba | 2017-09-12 07:52:24

HFC: 3 pontos hétvége a megyében

A Szőreg látta vendégül a hétvégén a megyei élvonal újabb fordulójában a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapatát. Vaits és Bürgés duplája három pontot ért a HFC számára.

HFC: 3 pontos hétvége a megyében

Vásárhelyi szempontból nem kezdődött tökéletesen a Szőreg elleni csörte. A hazaiak ugyanis bő 10 perc után büntetőhöz jutottak, amit Pióker Tamás értékesíteni is tudott. A vendégek azonban küzdöttek az egyenlítésért, a félidő közepén pedig Vaits Viktor révén sikerült is egalizálni. Ekkor viszont még nem tarthatott sokáig a vásárhelyi öröm. Pióker néhány percen belül akcióból is betalált. A félidei hajrában azonban Vaits is duplázni tudott, így 2-2-vel jöhetett a szusszanás.

A fordulás után tempót váltotta a Vásárhely, ami előbb helyzetekben, majd gólokban is megmutatkozott. Bürgés Balázs előbb a 74. percben, majd bő 5 perc múlva is beköszönt, ezzel pedig be is biztosította a három pontot a Hódmezővásárhelyi FC II. számára.

Ezzel második győzelmét szerezte a csapat, amely a következő fordulóban a listavezető Bordányt fogadja a városi stadionban.

Megyei I. bajnoki mérkőzés
Szőreg 150 néző

Szőregi RSE – HFC II. 2-4 (2-2)

HFC II.: Kandó – Jankelic (Gyuris), Dér, Pálinkó, Kovács (Balog) – Rau, Siber (Pap), Mohácsi – Bürgés (Perpauer), Vaits (Kabai), Bódai

Edzők: Bacsa Zsolt és Vinnai István

Vásárhelyi gólszerzők: Vaits (2), Bürgés (2)
Jók: az egész csapat

Nyilatkozat: „Az első félidőben még nagyon tiszteletük a hazai csapatot. A második félidőben sebességet váltottunk nyomás alá helyeztük őket, és megérdemelt győzelmet arattunk. Motiváltan várjuk a jövő szombati Bordány elleni rangadót.”

Forrás: hfc1912.hu