Regionális Hírek

Hétfőn kezdtek a sürgősségin

Feltöltő: Szombat Mihály / 2012-02-21 14:15:52

Tegnap reggel megkezdte működését a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet csütörtökön átadott új sürgősségi osztálya. Az egykori mosoda helyén kialakított osztály eszközparkja részben a német Johannita Segítő Szolgálatnak köszönhető.

Tegnap reggel megkezdte működését a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet új sürgősségi osztálya, melyet múlt csütörtökön, ünnepélyes keretek között adtak át.

A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet sürgősségi fogadóhelyének fejlesztése sürgősségi osztállyá elnevezésű TIOP pályázat sikerének köszönhetően – 238 millió forint uniós támogatás segítségével – összesen közel 280 millió forintos beruházás keretében létesült az intézményben a sürgősségi osztály, ahol naponta akár 60 beteget is képesek fogadni az orvosok. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Az új sürgősségi osztályon három vizsgálót alakítottak ki, a súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegeket az ún. sokktalanítóban látják majd el. A hatágyas kórterem mellett rendelkezésre áll két egyágyas elkülönítő szoba is, ahol a betegek 24 órás megfigyelésére nyílik lehetőség. Az osztályt egy folyosó köti össze a kórház „A” épületével, hogy mielőbb elvégezhessék a szükséges diagnosztikai vizsgálatokat.

Az eszközpark részben a német Johannita Segítő Szolgálatnak (Johanniter Unfall-Hilfe) köszönhető, akik közel 15 millió forint értékben biztosítottak többek között ágyakat, műtőasztalt, infúziós állványokat, beteghordó kocsikat a sürgősségi osztály működéséhez.

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak