Rádió 7 hírei

Gazdabál, Éjféli Újság, bandérium – 106. alkalommal

Feltöltő: Szombat Mihály / 2012-02-15 13:38:45

106. alkalommal kerül megrendezésre Vásárhelyen a Gazdabál e hét végén. Az egész napos szombati rendezvénysorozatról beszélgettünk szerda délelőtti Napraforgó közszolgálati magazinunkban Benkő Zsolttal a Gazdasági Egyesület elnökével és Perényi Jánossal a Gazdasági Egyesület ügyvezető elnökével.

1906-ban az első bál a Gazdabál volt a vásárhelyi Fekete Sasban, ami ezúttal is helyszíne lesz a neves eseménynek, melynek hírét a Füredi Anna-báléhoz hasonlítják, nem érdemtelenül. A gazdatársadalom egy hagyományos, méltó rendezvénnyel köszönti így évről-évre az új esztendőt és készül az évre.

A napi programok már reggel elkezdődnek az Agrárcentrumban kiállításokkal, népi mesterségek és helyi termékek bemutatójával, ahol nemcsak nézelődni, kóstolni és vásárolni is lehet.

Az egész városra szóló látványosság a lovas bandérium felvonulása korhű ruhákban és felszereléssel, mely a Serház térről indulva jut el a Kossuth térre. A menet 15 órakor indul el a Dáni utca sarkáról.

Előadások is várják e napon a mezőgazdákat, vállalkozásokat és őstermelőket. A városháza dísztermében Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára tart előadást 13.30-tól az előző év értékeléséről, a várható támogatásokról és kilátásokról, de természetesen a kérdésekre is válaszol.

A bál különleges és egyedülálló része az Éjféli Újság megjelenése, mely a Gazdasági Egyesület eddig működését és a napi eseményeket foglalja össze. A lapot hagyományosan Égető Gyula cég és szerkesztőségvezető nyújtja át a bál házigazdáinak éjfélkor, ünnepélyes keretek között, hiszen a Rádió 7 és a promenád.hu állandó közreműködője a rendezvények.

 

Benkő Zsolt elmondta, nagy az érdeklődés, már több mint 300 jegy kelt el, még 20-30 szabad helyet tudnak biztosítani az érdeklődőknek. A bálnak ezúttal két háziasszonya lesz, Kodácz Csengele a Rádió 7 és a promenád.hu programigazgatója, és Bereczné Lázár Nóra a Gazdasági Egyesület tagja. Az esti jó hangulatról majd a Wurlitzer zenekar és Laborár Antal és zenekara gondoskodik. Ezúttal is nagy sikerre számíthat a tombola, melyen 3 hónapos üszőborjú és több mint 100 kilós sertés is kisorsolásra kerül a sok egyéb mellett.

 

Szombat Mihály

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak