Sport

Folytatná menetelését a Kosársuli

Feltöltő: Szombat Mihály / 2012-02-17 07:32:00

Sorozatban negyedik győzelmének megszerzésére hajt az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli az NBI/B csoportos kosárlabda bajnokságban. Szombaton a tabella negyedik helyén álló Kecskemét látogat a Hódtói Sportcsarnokba. A kék-sárgáknak nem lesz azonban könnyű dolga a fiatal tehetségekkel teletűzdelt Bács-Kiskun megyeiek ellen.

Már csak ezért sem, mert a csapat magja nap, mint nap az NBI/A csoportos Kecskeméttel tréningezik. Sőt tavaly még az U20-as utánpótlás bajnokságot is megnyerték. Közülük mindenképpen ki kell emelni a Vásárhelyről elszármazott Mészáros Mátét, aki mellett bedobó poszton ott villog a szegedi Puszta Dávid is. De az irányítók, a bajai Pongó fivérek is nagy veszélyt jelenthetnek, a 206 centiméter magas centerről, Gruda Gergőről nem is beszélve. Az, hogy ők mind pályára lépnek-e, az Sztojan Ivkovics, a Kecskeméti KSE kosárlabda-szakosztály szakmai igazgatójának döntésén múlik.

Tovább rontja a helyzetet, hogy a palánk alatt újra gondjai lehetnek az EnterNet Kosársulinak, mivel Babut és Kukla is sérült, így csak az Eger-verő Bartuczra számíthat dr. Elek András edző. De nem léphet pályára Dani Zoltán sem, aki még mindig nem épült fel térdműtétje után. Ennek ellenére mindenképpen győzni szeretnének Utasiék, akik a három hét szünet alatt végig erre az összecsapásra készültek. Ehhez azonban szükség van a közönség támogatására is, hiszen talán a fentiekből is kiderül, hogy a szombat este 18 órakor kezdődő bajnoki ismét óriási izgalmakat tartogat.

Martonosi János
Sajtófőnök
EnterNet Vásárhelyi Kosársuli

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak