Közlekedési és Kék hírek

Fokozott ellenőrzés a határ térségében

Feltöltő: Szombat Mihály / 2012-02-21 10:51:28

Fokozottan ellenőrzi a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztálya az autópályákat és a határ felé vezető utakat. A gyorshajtók kiszűrésén túl a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségével együttműködve a teherautók vezetési-és pihenőidejének betartatására is kiemelt figyelmet fordítanak.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztálya egy hónap alatt közel 9 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki 234 esetben. A megbírságoltak jelentős többsége, 196-an valamelyik külföldi ország állampolgárai voltak, akik elsősorban a sebességhatárokra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

A rendőrök valamennyi külföldi szabálysértő esetén éltek a jogszabályban biztosított azon joggal, hogy amíg a bírságot nem fizették be, nem folytathatták útjukat. Idén eddig visszatartásra nem volt szükség, ugyanis mindenki inkább a helyszínen fizetett. Az a négy külföldi kamionsofőr is, akikre az egyenruhások a vezetési- és pihenőidő be nem tartása miatt szabtak ki egyenként 800 ezer forintos bírságot. Tegnap délután pedig 130 ezer forint közigazgatási bírságot fizetett be a helyszínen egy román Audi sofőrje, akit mozgó ellenőrzés közben a Szőregi úton 114-gyel mértek be a főkapitányság Forgalom Ellenőrző Alosztályának munkatársai.

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak