Közélet és Művelődés

Fliegauf kapta a zsűri nagydíját Berlinben

Feltöltő: Molnár Attila / 2012-02-19 12:25:53

A kritikusok is jól fogadták, végül a zsűri is nagydíjjal jutalmazta Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a berlini filmfesztiválon. A Berlinale második legrangosabb díjával elismert film a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok hatására született, amatőr színészekkel.



A zsűri nagydíjával, Ezüstmedvével tüntették ki Fliegauf Bence (korábban Benedek) Csak a szél című alkotását a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton. A Berlinale fődíját, az Aranymedvét Paolo és Vittorio Taviani Cesare deve morire (Caesarnak meg kell halnia) című dokumentumfilmje kapta, ami Shakespeare Julius Caesar című darabjának színpadra állítását mutatja be egy börtönben. A filmet egy börtön szigorúan őrzött szárnyában forgatták fél évig. Az alkotás szereplői rabok, többen a szervezett bűnözés világából, például a camorra soraiból.

A magyar rendező az Ezüstmedvét átvéve úgy fogalmazott, fantasztikus embereket ismerhetett meg a film forgatásán. "Nemcsak a stábra, hanem a munkánkat segítő emberekre, például a szociális munkásokra is gondolok" - mondta Fliegauf a Berlinale Palast színpadán. "Meg akarom ragadni ezt az alkalmat, hogy a díj révén az ő munkájuk is nagyobb támogatást kapjon" - fűzte hozzá, miután átvette a díjat Asghar Farhádi zsűritagtól, egyben iráni rendezőtől, aki tavaly Nader és Simin: Egy elválás története című alkotásával a fődíjat elvitte. Fliegauf Tarr Béla után a második magyar rendező, aki ezt a díjat elnyeri a Berlinalén.

A film a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok hatására született amatőr színészekkel. "Nem az a jellemző Magyarországon, hogy embereket csak úgy lelőnek - nyilatkozta a díjátadó után Fliegauf. - Nem szeretnék bekapcsolódni a politikai játszmákba. Ez a film művészi reflexió a történtekről, nem pedig politikai állásfoglalás."

Második magyar ezüst

Az Aranymedvét 1951 óta ítélik oda a legjobb versenyben lévő alkotásnak, míg az Ezüstmedvét 1956-ban óta a legjobb színésznek és színésznőnek ítélték oda, 1965 óta a filmek is kaphatnak Ezüstmedvét. 1999-ig a verseny különdíjnak nevezték, általában az egyéni hangvételű alkotások kapták meg az elismerést. Az ezredforduló óta Grand Prix néven osztják ki, Fliegaufhoz hasonlóan Tarr Béla is nagydíjat kapott. 2011-ben A torinói lóért. Ezüstmedve jár még a legjobb filmzenének, a legjobb forgatókönyvnek és a legjobb rövidfilmnek is.

Fliegauf még két díjat kapott Berlinben. A Berlinálén szombat délután, a hivatalos esti Aranymedve-díjátadót megelőzően a független zsűrik is díjazták a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott filmeket: Fliegauf Csak a szél című, csütörtökön levetített filmje kapta meg az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet németországi csoportjának díját, és Peace Film Award Initiative díjat is.

A zsűri indoklásában azt méltatta, hogy a roma család mindennapjainak részesévé teszi a nézőt, de kiemelték Lovasi Zoltán operatőr munkáját is. A nemzetközi emberi jogi szervezet egyébként 2005 óta díjazza a Berlinale legjobbnak ítélt filmjét.

Imádta a kritika

Több német lap, köztük a Berliner Zeitung a magyar-német-francia koprodukcióban készült alkotásnak javasolta az Aranymedvét. Kritikusunk szerint "a rendező végig egyenletesen tartja fenn a feszültséget, minden bokor mögött ellenséget sejtünk, és minden pillanatban az az érzésünk, most fog eldördülni a sortűz, most csapnak le az orvgyilkosok, és nem csak a szél az."

Jörg Taszman, a Die Welt című német napilap írója azt írta az Indexnek: "A feszültséget lehet érezni, felfogni, ez már nem élet, csak a túlélés próbája. Van egy nagyon kemény jelenet is, ahol két magyar rendőr nyomoz egy cigány család megölése ügyében, és az egyik rendőr mondja: "az a baj a cigánygyerekekkel, hogy felnőnek". Itt Berlinben a kritikusoknak nagyon tetszett a film, szerintem igazi esély van arra, hogy fődíjas lesz."

A Screen, a Hollywood Reporter és a Variety kritikusai így áradoztak a Fliegauf-filmről: "Kemény és kompromisszumok nélküli", "arcot ad a rasszista gyilkosságok áldozatainak", "nem idealizál és nem démonizál".

Fliegauf a Berlinalen először 2003-ban indult: a Rengeteg című nagyjátékfilmje a fesztivál Forum nevű szekciójában elnyerte a Wolfgang Staudte-díjat. 2004-ben második nagyjátékfilmjét, a Dealert is Berlinben mutatták be a Forum-szekcióban, ahol a Berliner Zeitung olvasóinak díját kapta. A Csak a szél című új filmjével először vett részt a fesztivál versenyprogramjában.

Nem vált be a papírforma

A Mike Leigh brit rendező vezette nyolctagú nemzetközi zsűrinek 18 filmből kellett kiválasztani a legjobbat.  A zsűri - Jake Gyllenhaal amerikai színész, Charlotte Gainsbourg francia-brit színésznő, énekesnő, valamint Boualem Sansal algériai író és Asghar Farhádi iráni rendező  - döntését ismerhette meg a nagyközönség. A ceremóniát az 1600 fő befogadására alkalmas Berlinale Palastban tartották.

A legjobb rendezőnek járó elismerést Christian Petzold kapta a Barbara című német filmért. A kritikusok ezt a filmet is Aranymedve-esélyesnek tartották. Az 1980-as évek elején játszódó mozi egy keletnémet orvosnőről szól, aki át akar települni nyugatra.

A legjobb férfi alakításért járó Ezüstmedvét Mikkel Boe Folsgaard kapta az En kongelig affaere (Királyi viszony) című filmért, amiben VII. Keresztély dán királyt alakítja. A színésznők között Rachel Mwanzát ismerték el Ezüstmedvével a Rebelle (War Witch) című filmben nyújtott alakításáért.

A L'enfant d'en haut (Sister) című francia film Ezüstmedve különdíjban részesült. A díjat Ursula Meier rendező vette át a zsűri elnökétől, Mike Leigh-től. Újszerűségért Alfred Bauer-díjjal ismerték el a Miguel Gomes portugál rendező Tabu című alkotását. A legjobb forgatókönyv díja Rasmus Heisterbergé és Nikolaj Arcelé lett a En kongelig affaere című filmért.

Forrás: index.hu

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak