2018. január 18. csütörtök, Piroska
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
6°C
4°C
Felhős / 6°C
p / 4°C
szo / 1°C
Közélet és Művelődés
Égető Réka | 2018-01-12 19:24:18

Filmes emlékmorzsák – A Cseresnyés emlékezete

A Tanyai Tanulók Otthonát 80 évvel ezelőtt hozták létre. Az évfordulót méltóképpen ünnepelték meg pénteken a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. Bemutatták ugyanis Pataki Béla kollégiumi nevelőtanár erre az alkalomra készített dokumentumfilmjét, a Cseresnyés emlékezetét.

Filmes emlékmorzsák – A Cseresnyés emlékezete

Az ünnepség kezdete előtt vidám múltidézés folyt, fényképek is előkerültek.

80 évvel ezelőtt jött létre az a gondolat, hogy nem szabad hagyni, hogy a tanyai tanulók szellemi értékei elvesszenek. Így 1938. január 6-án a vásárhelyi református pedagógusok egy értekezletet tartottak, amelyen felszólalt Szénásy Gyula felsőkopáncsi tanyasi tanító, hogy egy tanyai internátust kellene felállítani. Ez indította el azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen létrejött a Tanyai Tanulók Otthona, a mai Cseresnyés Kollégium elődje.

Filmes emlékmorzsák – A Cseresnyés emlékezete

Szénásy Gyula

A tanyasi diákok megsegítése, a tehetséggondozás céljából megalakuló intézmény a maga nemében egyedülálló az országban. Abban is egyedi a története, hogy neves írók is az ügy mellé álltak. Így például Móricz Zsigmond és Németh László is. Utóbbi anyagilag is támogatta az otthon létrehozását: Cseresnyés című drámájának bevételét ajánlotta fel, ezért a tervek között szerepelt, hogy a Németh László nevét felveszi az intézmény, de ezt az író nem hagyta, így kapta 1942-ben a dráma nevét meg. További érdekesség az intézmény történetében, hogy ez a 80 év nem egy összefüggő egész, hanem nagyon sok vargabetű tarkítja a sorsát.

Filmes emlékmorzsák – A Cseresnyés emlékezete

Pataki Béla

Pataki Béla kollégiumi nevelőtanár 24 éve része a kollégium életének, és tavaly tavasszal kezdte el azt a munkát, amelynek eredményeképpen egy 58 perces dokumentumfilmben ad keresztmetszet az elmúlt 80 esztendőről. 500 munkaóra fekszik ebben az alkotásban, amely szubjektív történeteken keresztül eleveníti fel a kollégium különböző mozzanatait. 26 emberrel készített Pataki Béla interjút, köztük az intézmény mostani épületének 1967-es nyitása óta igazgatóként működő személyek, így például Schindler Endréné Szilágyi Margit, Sújtó Sándor és Szalkai László is. A legidősebb interjúalany a 95 éves dr. Szabó Lajos, aki 32 évig dolgozott a kollégiumban 1970 és 2002 között. Míg a legfiatalabb megszólaló 15 éves a filmben. Szintén az interjúalanyok sorát gazdagítja Faragóné Szénásy Emese, Szénásy Gyula leánya is, valamint a művészek közül Dresch Mihály zenész is, aki többször fellépett már a kollégiumban. A 26 interjú kiegészül még Németh László író 1968-as kollégiumi beszédével.

Filmes emlékmorzsák – A Cseresnyés emlékezete

Dr. Szabó lajos, a film legidősebb megszólalója

„Mindenki más oldalról közelítette meg a kérdést. Volt, aki humoros sztorikat mesélt. Volt, aki 85 évesen a szerelmeiről beszélt. Volt, aki tragédiáról, mert előfordult haláleset is. Mind érték és érdekes. Volt, aki egy órán keresztül mesélt nagyon szép dolgokat, mások 5 perc alatt mondtak nagyon ütős dolgokat. Így ad ki egy egészet ez a film. Persze, ez csak töredéke annak az anyagnak, amit felvettem” – fogalmazott Pataki Béla, a film készítője, aki ugyan alapvetően egyedül alkotta meg a dokumentumfilmet, de nagyon sokan segítették ebben a munkában. Például Szalkai László, aki a vidéki helyszínekre vitte el autóval, Varga Árpád Zsolt filmrendező szakmai konzultásként segédkezett, de a képszerkesztésben, hangszerkesztésben is voltak segítői, a levéltár, a könyvtár munkatársai is partnerek voltak az elkészítésben, és persze még nagyon sokan.

Filmes emlékmorzsák – A Cseresnyés emlékezete

Dr. Cseuz Imre

Az emlékezők, az interjúalanyok között volt dr. Cseuz Imre nyugalmazott orvos, aki úgy került kapcsolatba a Cseresnyéssel 1949-ben, hogy a polgári iskola elvégzése után tovább szeretett volna tanulni. Ehhez pedig egy 4 hónapos tanfolyamot kellett még elvégeznie, hogy a gimnáziumhoz szükséges tantárgyak (például művészettörténet, latin – ezeket a polgári iskolában nem tanították) is meglegyenek neki. A tanfolyam karácsony környékén ért véget, és csak Hódmezővásárhelyen indult olyan képzés, ami keresztféléves formában valósult meg. Így került a városba és a kollégiumba is, ahol nagyon jó társaság verődött össze.

Filmes emlékmorzsák – A Cseresnyés emlékezete

A pénteki bemutatóra nagyon sokan jöttek el, még egy külön termet is be kellett rendezni, hogy mindenki ülve végig tudja nézni a filmet. A tervek szerint a filmes anyagot könyv formában is megjelentetik, a már elkészült interjúkkal, illetve további személyekkel is szeretne Pataki Béla a kollégiumi évekről beszélgetni. További terve, hogy országos filmszemlékre is benevezi, hogy ezzel is Vásárhelyre, illetve a Cseresnyésre irányítsa a figyelmet.

Filmes emlékmorzsák – A Cseresnyés emlékezete

A film bemutatása előtt beszédet mondott Bán Csaba református lelkész, Vig Áron, a kollégium jelenlegi vezetője, valamint műsort adtak a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulói.

Filmes emlékmorzsák – A Cseresnyés emlékezete

ÉR.