2014. szeptember 16. kedd, Edit
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
21°C
20°C
Tiszta / 21°C
sze / 20°C
cs / 21°C
Zenei hírek
Molnár Attila | 2012-04-22 18:54:34

Felébredt a kómából a Bee Gees énekese

Robin Gibb, a Bee Gees énekese magához tért a több mint egy hete tartó kómából, és a felépülés jeleit mutatja - írja a BBC. Szóvivője szerint az énekes már képes volt bólintani és kommunikálni a családjával, aminek tagjai az elmúlt napokban folyamatosan váltották egymást az ágyánál egy londoni kórházban.

 

A 62 éves, májrákkal és a végbélgyulladással küzdő Gibb még múlt héten esett kómába, miután egy tüdőgyulladás miatt kórházba szállították. Felesége szerint naponta ezrek imádkoznak a felépüléséért, az énekes honlapja pedig elérhetetlenné vált a túl nagy forgalom miatt, így a rajongók most csak egy üzenettel találkozhatnak, ami Gibb Facebook-oldalára irányítja őket.

Betegsége miatt Gibb nem tudott részt venni első klasszikus művének, a Titanic áldozatainak emlékére írt rekviemjének kedd esti londoni premierjén sem. A zenész fiával, Robin-Johnnal közösen fogott hozzá a Titanic-rekviem komponálásához - ez az első alkalom, hogy Gibb komolyzenei projektbe fogott. Az általa írt Don't Cry Alone című dalt maga akarta énekelni a londoni premieren.

Gibb zenei karrierje 1958-ban kezdődött, amikor testvéreivel, Barry-vel és Maurice-szal megalakították a Bee Gees zenekart, ami a Stayin' Alive, a How Deep is Your Love, vagy a Massachusetts slágereknek köszönhetően a világon az egyik legjobb eladási statisztikákkal büszkélkedhet.

Forrás: index.hu

Megyeri József | 2014-09-16 12:50:14

Véradást rendez a Vöröskereszt szerdán délelőtt Maroslelén. Az idősek otthonában reggel 8 és délelőtt 11 óra között lehet vért adni.

Megyeri József | 2014-09-16 12:43:17

Egy boszniai rendszámú kamion és egy Suzuki típusú személyautó ütközött kedden dél körül a vásárhelyi Kálvin téri körforgalomban.

Megyeri József | 2014-09-16 12:37:56

Először egy gumikalapáccsal vágta fejbe, majd ököllel bántalmazta egy férfi a feleségét.

Bodrogi Klára | 2014-09-16 12:27:21

Meg kell felelni a választók bizalmának. Ez nagyon fontos egy polgármester életében.

Megyeri József | 2014-09-16 11:19:46

A Diákhitel1-re több mint 3500-an, a Diákhitel2-re 4500-an adtak be kérelmet.