Fácánban, nyúlban gazdag a szezon
Zajlik a vadászidény Vásárhely környékén. Az apróvadas terület régen látott számban ad a terítékre fácánt, nyulat, de a vízi szárnyasokból is akad bőséggel, mondta el Szabó Lajos a Hódagro Vadásztársaság elnöke.

Megkeresésünkkor is éppen egy rövid vadászatra indult a vadászmester, aki elmondta elsősorban a tavalyi, tavalyelőtti csapadékos időjárásnak köszönhető a mostani gazdag állomány, de a vadgazdálkodás gondosságára is szükség volt.
Már decemberben tartottak élőnyúl befogást, ekkor, több mint ezer jószág került a hálókba, ami jóval meghaladja a tavalyi szezon 400 darabos fogását. Még januárban az, idény végén lesz nyúlbefogás, a szakember ekkor is több száz darabos eredményre számít.
Nagyon jó volt a fácánszaporulat is az idén, valamint a jelenleg itt tanyázó vízi szárnyasokból is lehet puskavégre kapni bőséggel. A vadásztársaságnál még nem, de sok helyen már véget ért ez az idény, vendégeket is hívtak, hiszen régiónk messze földről híres apróvadjairól is.
Szombat Mihály
fotó:vadaszat.net










