2017. augusztus 19. szombat, Huba
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
20°C
33°C
Tiszta / 20°C
v / 33°C
h / 19°C
Közélet és Művelődés
Tudósító | 2017-04-10 19:45:48

Egy életút élményei versben és prózában

Gyulafalviné Koncz Márta, nyugalmazott tanítónő életútjának főbb állomásai elevenedtek meg azon a beszélgetésen, amelyet a Kárász József Irodalom Kör Családi tűzhely programjának keretein belül rendezett meg hétfőn, a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban. A hamarosan 75. életévét betöltő tanítónő 20 évig tanyasi iskolákban oktatott, s erről, mint élete legszebb időszakáról számolt be a részt vevőknek. Emlékeit versekben és prózában örökítette meg, amelyekről - tervei szerint - hamarosan mindenki olvashat.

Egy életút élményei versben és prózában

A nyugalmazott tanítónő tervezett kötetében gyermekkora, diákkora, tanító évei és azt azt követő időszak is megjelenik majd, amelynek velejét Hódmezővásárhely külterületének 3. körzetében lévő egykori tanyaiskola, a Vereskutasi iskola és a belső kutasi iskolában töltött éveiből származó, leírt élményei, tapasztalatai  adják. Ami megragadta, leírta, nem csak saját életéről, hanem környezetében tapasztalt történésekről is lejegyzést készített, versben és prózában. Ily' módon egy színes, érzelmeket is megjelenítő memoárra számíthatunk tőle - valószínűleg - szeptemberben kiadásra kerülő könyvében.

Egy életút élményei versben és prózában

A hamarosan 75. életévét betöltő, egykori tanítónő férjével, a szintén tanítói végzettségű Gyulafalvi Károllyal közösen oktatták a diákokat 20 éven keresztül egy olyan világban, amelyben nem volt villany, nem folyt víz a csapból, és számos nehézséget kellett megoldaniuk. Erről az időszakról ekképpen nyilatkozott.

Egy életút élményei versben és prózában

A nyugalmazott tanítónő arról is beszámolt, azontúl, hogy történeteket jegyzett le, számos újságnak írt cikkeket - Vásárhelyi Tükör, Vásárhely és vidéke, Csongrád megyei hírlap, Vásárhelyi Krónika - és a tanyasi iskola évek után, a Testnevelés tagozatos Általános Iskola újságjának -amelynek tanítója is volt - , a Bukfencnek volt a „mindenese”. Szerkesztette, írta, rejtvényjátékokat állított össze a gyerekeknek, amelyekért nyeremény is járt.

Egy életút élményei versben és prózábanGyualafalviné Koncz Márta és fényesi Tóth János

Gyulafalviné Koncz Márta hitvallása példaértékű lehet a mai kor embere számára: "Nem szabad az embernek feladni! Fontos, hogy hasznosan, gondolatokkal teljen az idő. Nem mondtam még ki, hogy öreg vagyok, pedig június elsején leszek 75 éves" - mondta a Mátyás utcai Olvasókör alapítótagja, aki többek között az Őszikék Kórus vezetőjeként is tevékenykedett. Hivatásával kapcsolatban kiemelte: "Tanítónőként igyekeztem mindig színessé,szerethetővé tenni a tananyagot, és előttem volt egy remek minta is, az édesapám, aki szintén tanító volt, és aki becsületesen,szorgalmasan készült mindig az órákra.""

"Ahol az ég a fölldel összeér" címmel megtartott beszélgetése azért ezt a szókapcsolatot viseli, mert a Művelődési Minisztérium pályázatára beadott, a család tanyasi életét megjelenítő művének is ez volt a címe annak idején, ugyanis a tanyán "az a terület volt az enyém, ameddig a föld a mennyel össze nem ért."

Egy életút élményei versben és prózában

Úgy vélem, a visszemlékezés nyújtotta színes irodalmi kavalkád mellett egy olyan világ fog kirajzolódni az olvasó előtt, ha majd a kezébe veheti Gyulafalviné Koncz Márta alkotását, amelyet a mai, modern kor szülötte talán soha nem is ismert. Ma már természetes, hogy nem kell messzire menni a vízért, hogy van villany, és nem a petróleumlámpa fényénél kell olvasnunk, hogy betesszük a mosógépbe a ruhákat, hogy autóval pár perc alatt elérhetjük úticélunkat. Igen hasznos, ha ízelítőt kapunk egy olyan korszakról, amikor a rengeteg nehézség ellenére az emberek szorgalmasan kiállták a hétköznapok kihívásait, miközben gyerekeket neveltek, dolgoztak, földet műveltek, és hasznos cselekedetekkel, töltöttek meg egy  életet.

Egy életút élményei versben és prózábanFülöpné Rákos Éva, nyugalmazott könyvtáros

Gyulafalviné Koncz Márta beszélgetőtársa fényesi Tóth János, a Kárász József Irodalom Kör elnöke volt, közreműködött Fülöpné Rákos Éva, nyugalmazott könyvtáros.

A felolvasásokkal tarkított beszélgetés végén Mártát unokái, Vivien és Tibor, valamint menye, Gyulafalviné Hegyi Mónika köszöntötték egy csokor virággal.

Egy életút élményei versben és prózában

 

Ács Helga