Gazdaság és Politika

Döbbenetes! Áramot termel az emberi szív

Feltöltő: Kovács Péter / 2012-02-11 17:15:19

Ha valakinek veszélyesen lassú a szívműködése, vagy akár szívmegállás is bekövetkezhet, annak a mellkasába beültetnek egy szívet ingerlő elektromos eszközt, angol nevén pacemakert. Ez kevés áramot fogyaszt, de azért a benne lévő elemet időnként cserélni kell, kutatók most eredeti megoldást dolgoztak ki: maga a dobogó szív az elektromos áramforrás.

Az egészséges szív különleges sejtcsoportjából, a szinusz csomóból ritmusosan vezetődik szét a bioelektromos ingerület, amelynek hatására a szívizomsejtek összehúzódnak. Betegségek következtében az ütemes, elektromos tevékenység zavart szenved, és ez sok panaszt okoz, sőt a beteg életét is fenyegetheti.

Ma már világszerte milliók élnek a mellkas bőre alá bevarrt pacemaker segítségével. Mint minden elektromossággal működő szerkezet, a benne lévő elemet cserélni kell, ami nem nagy műtét, de azért sebészeti beavatkozás. A szívet ingerlő eszköz minimális energiát, egy milliomod wattot igényel, de évek után mindig szükség van az új áramforrásra.

A műszeripar kutatói sokféleképp próbálták ezt a feladatot megoldani. Volt olyan elképzelés, hogy vércukorból állítsanak elő energiát, vagy a kar, láb mozgása pótolhatná a kimerülő elemet. Az eddigi próbálkozások azonban a gyakorlatban nem bizonyultak működőképesnek.

A vércukor fölhasználásához az anyagcserébe kellene beavatkozni, a végtagok izomzatának mozgásával előállított energia pedig úgy juthatna el a pacemaker eleméhez, ha a karból vagy a lábból mellkasba operált vezeték működne. Amin Karami és Daniel J. Inman most ismertetett módszere azt az energiát igyekszik fölhasználni, amit a szívműködés termel.

Az Applied Physics Letters legújabb számában közölt technika lényege, hogy a szívdobogás közben a mellkas alakváltozása olyan piezoelektromos réteget mozgat, amely ezt a mechanikus tevékenységet elektromos árammá alakítja. A módszer nyolcszor annyi áramot termel, mint amennyire a pacemaker működéséhez szükség van.

Modellkísérlet tanúsága szerint az áramot termelő szerkezet percenként 7-700 szívdobbanás között bármilyen ütem esetén megfelelő teljesítményt nyújtana. A kutatók most azon dolgoznak, hogy elkészítsék a készülék olyan változatát, amely nemcsak a tervező asztalon működik, hanem élőlénybe is beoperálható.

 

Forrás: otvenentul.hu / MTI

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak