Tudomány és Technika

Depresszióhoz vezethet a sok túlóra

Feltöltő: Kovács Péter / 2012-02-05 14:15:40

Azok, akik hosszasan időznek munkahelyükön, kétszer nagyobb eséllyel lesznek depressziósak, mint azok, akik a hivatalos munkaidő lejártával leteszik a lantot. Brit kutatók kimutatták, hogy akik naponta 11 (vagy hetente 55) óránál többet dolgoznak, nagyobb kockázattal kell számolniuk. A legsérülékenyebbek a nők, a fiatalok, továbbá az alacsony jövedelmű alkoholfogyasztók.

Több mint 2 000 whitehalli köztisztviselőt toboroztak össze a 90-es évek elején. A 35-55 éves dolgozók jövedelme és munkaideje eltérő volt. Hat évvel később is megvizsgálták őket. A két londoni egyetem kutatói finn munkatársaikkal karöltve erőteljes összefüggést fedeztek fel a túlóra és a depresszió között. A kapcsolat azután is megmaradt, hogy rögzítették az egyéb tényezőket, mint például az egészségtelen életmódot, a családi állapotot és a munkahelyi stresszt.

A Whithall II kutatás során kikérdezett emberek közül 66 számolt be major depressziós epizódról a nyomonkövetés időszakában (3,1 százalék). A kutatásról a PLoS ONE számolt be. Azok, akik napi 11 órát, vagy annál is többet dolgoztak, 2,5-szer olyan gyakran betegedtek meg, mint a nyolc órás beosztásban levők. Habár leginkább a jól fizető, kihívásokban gazdag pozíciók jártak ilyen sok munkával, mégis ezekben a körökben viszonylag kevesen szenvedtek depressziótól. Valószínűleg azért, mert elégedettebbek voltak a munkájukkal, több támogatást élvezhettek. A felelős beosztású nők körében azonban gyakrabban előfordult az állapot, mivel nekik általában máshol is vannak kötelezettségeik. A fiatalabbak a karrierjük beindítása mellett családi és anyagi gondokkal is küzdhetnek, ezért náluk is több depressziós esetet figyeltek meg.

Stephen Stansfeld, a londoni Queen Mary Egyetem professzora elmondta: „Aki sokáig van a munkahelyén, lehet, hogy nem dolgozik valami hatékonyan, és gondolni kell az egészségi állapotra, és az esetleges otthoni feszültségekre is.”


Forrás: medipress.hu

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak