2018. február 25. vasárnap, Géza
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
-5°C
-5°C
Felhős / -5°C
h / -5°C
k / -5°C
Közélet és Művelődés
Tudósító | 2015-12-11 17:36:31

Debütált a Makói Kincsestár

A nemrég alakult Szirbik Miklós Egyesület megjelentette sorozatának, a Makói Kincsestárnak első kötetét. Tanulmányok Makó 1945 utáni történelméből című könyvet a szerzője, Zeitler Ádám, valamint az egyesület elnöke, Forgó Géza mutatta be az érdeklődőknek pénteken a József Attila Könyvtár olvasótermében.

Debütált a Makói Kincsestár

- A Tanulmányok Makó 1945 utáni történelméből című tanulmánykötet három nagy részből áll - nyilatkozta pénteken a József Attila Könyvtárban tartott könyvbemutató előtt a szerző, Zeitler Ádám. Elsőként a város, illetve a járás kulákjainak a sorsát ismerteti a fiatal történész, aki ezt még korábban egy középiskolai történelmi versenyre írta, amit most kibővített, kicsit átalakított. A második részben a Vásárhelyi utcán lévő Zeitler-malom története olvasható, végül pedig az egykori Makói Járási Sport és Testnevelési Bizottság anyagait dolgozta fel Zeitler Ádám.

Debütált a Makói Kincsestár

A könyvben szereplő malmot 1877-ben Zeitler Rudolf alapította. Az I. világháború idejére a vármegye legnagyobb malomipari vállalatává vált, illetve a jéggyár is az ő nevéhez köthető. - Pontos szálat még nem találtam, milyen családi kötődésem lehet a gyáralapítóval, de annyit sikerült kiderítenem, hogy jelentősen támogatta a várost, így kiváló példakép lehet a mai Zeitlerek, így előttem is - folytatta a kötet szerzője.

Debütált a Makói Kincsestár

A nemrég alakult Szirbik Miklós Egyesület nem előzmények nélkül jött létre, hiszen a 90-es években Makón működött egy hasonló nevű társaság. - Ennek a szervezetnek volt egy füzetsorozata, mely felfoldolgozta a város múltját, most ezt szeretnénk mi is folytatni, de új köntösben - vette át a szót az egyesület elnöke, Forgó Géza. Ez a sorozat a Makói Kincsestár nevet kapta, melynek első kötete Zeitler Ádám munkája.

Debütált a Makói Kincsestár

Az egyesület egyik célja, hogy feltárja az 1945 utáni helytörténetet. - Terveink szerint évente legalább egy-két újabb elemmel bővül a Kincsestár, reményeink szerint olyan részeket tudunk majd feldolgozni a város második világháború után történelméből, amiket eddig homály fedett - tette hozzá végül Forgó Géza.

Debütált a Makói Kincsestár

Munkatársunktól. K.