Közélet és Művelődés

Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban

Feltöltő: Kovács Péter / 2012-01-20 12:44:23

Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából.

A levelekre, a versre és egy kis borítékban elhelyezett Deák-hajtincsre a francia nagykövetség pincéjében egy páncélszekrényben bukkantak. Mint René Lois Roudaut elmondta, a dokumentumokat a második világháború végén helyezte el Deák Ferenc egy távoli rokona megőrzésre a nagykövetségen. Az anyagra egy nemrég végrehajtott rendrakás közben bukkantak rá, mint a nagykövet fogalmazott, jelentéktelen iratok között. A diplomata kitért arra is, hogy a leveleknek hányattatott sorsa volt, a nagykövetség Fő utcai épületét ugyanis a világháború végén lebombázták.  
A nagykövet kiemelte, hogy a levelekből, amelyeket Deák Ferenc Nedeczky Idához, unokahúgához és keresztlányához írt, nem a politikust, hanem a magánembert ismerhetik meg az olvasók. Mint fogalmazott, Deák Ferenc levelei hétköznapi hangvételűek, és a mindennapi élet apró eseményeibe engednek bepillantást.
"Fellebbentik a fátylat Deák Ferenc jelleméről, mértékletességéről, józanságáról, erőszak-ellenességéről" - fogalmazott René Louis Roudaut, aki megemlékezett arról is, hogy a liberális, nyitott szellemiségű Deák Ferenc igazságügy-miniszter volt a Batthyány-kormányban, illetve ő volt az 1867-es kiegyezés szellemi atyja.       Szőcs Géza államtitkár emlékeztetett, vasárnap ünnepli az ország a magyar kultúra napját, a Himnusz születésnapját, amely arra szolgál, hogy felhívja a figyelmet az "évezredes magyar kultúrkincsre".
A levelek jelentőségéről szólva elmondta: abból a korszakból való, amikor a "haza bölcse" mintegy egy évtizedre visszavonult a közélettől. Mint fogalmazott, az önmérsékletre, fegyelemre intő levelek bölcs, olykor humoros-csipkelődő hangvétele olyan művek sorába illeszkedik, mint a Szent István király intelmei Imre herceghez vagy a Parainesis Kölcsey Kálmánhoz.
"Ezek a dokumentumok, amelyek e történeti falak közé kerülnek, bizonyossággal megmaradnak a jelen kutatói és a jövő nemzedékei számára. Mondhatni a közös tudás elemévé válnak" - fogalmazott Szőcs Géza, aki megköszönte René Louis Roudaut ajándékát.
Cieger András történész az 1853 és 1862 között keletkezett dokumentumok történetét ismertetve arról beszélt, hogy a levelek későbbi sorsáról csak annyi tudható, hogy Nedeczky Ida menye, a francia származású Szabadhegyi Imréné az 1950-es években adta be a nagykövetségre. A történész szerint azért, mert a világégéstől, a kommunista hatalomátvételtől tartva csak saját hazája követségében bízott.
A történész megjegyezte, a történettudomány tudott a levelek létezéséről, kettő kivételével többé-kevésbé tartalmukat is ismerte. Kitért arra is, hogy meglepetés a dokumentumok között talált hajtincs, amely bizonyára az 1850-es évekből származik. "Nem rendelkeztünk eddig Deáktól származó testereklyével" - mutatott rá.
Cieger András elmondta: Deák Ferenc és a keresztlánya között közeli kapcsolat volt, egyes források szerint a politikus Nedeczky Ida karjai között halt meg 1876-ban.
A most előkerült emlékek a Magyar Országos Levéltárban a Deák Ferenccel és a Deákkal rokon családok iratainak gyűjteményében kapnak helyet.

 

Forrás: MTI

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak