2018. február 25. vasárnap, Géza
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
-4°C
-4°C
Felhős / -4°C
h / -4°C
k / -5°C
Zenei hírek
Égető Réka | 2017-12-03 20:10:50

Csík János a fényt hozta el

A karácsonyvárás időszakában Csík János barátaival együtt érkezett Hódmezővásárhelyre, hogy zenéjükkel, verseikkel, művészetükkel egy kis örömöt csaljanak az emberek szívébe. Vasárnap a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban hallhatta, láthatta az adventi koncertet a közönség.

Csík János a fényt hozta el

Az adventi időszak a várakozásról szól. A magyar népzene lelket melengető, éltető ereje, a magyar költők verseiben az élet, az adott kor legtalálóbban megfogalmazott igazságai segítenek a hallgatóságnak elmélyedni az advent hangulatában. József Attila, Márai Sándor, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső és Dsida Jenő versei ötvöződtek a népzene, a klasszikus és kortárs zene sajátos ízeivel Csík János és barátai sajátos hangulatú koncertjében.

Csík János a fényt hozta el

Csík János

Csík Jánost a Csík Zenekar frontembereként ismerhettük meg, aki az idei év elején már adott egy „önálló” koncertet a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Ahogy akkor, most is ugyan a saját nevével fémjelzett estéről volt szó, de rengeteg kiváló vendégművésszel, baráttal vált teljessé a produkció. A mostani, A fény felé címet viselő adventi koncertre Csík Jánost Őze Áron, Szokolay Dongó Balázs, Balogh Kálmán, Auksz Éva és Bognár András kísérte el.

Csík János a fényt hozta el

Őze Áron és Csík János

„Azt hiszem, hogy ez a mai este nem is elegendő ahhoz, amit elmesélhetne az ember. Szoktam mondani, hogy mesélhetnék, de ez a kis idő arra elég, hogy apró szösszeneteket, pillanatokat, hangulatokat tárjak a nézők elé. A mai esten lesznek csendesek, népzenésebbek, feldolgozások és versesek is” – fogalmazta meg Csík János.

Csík János a fényt hozta el

Az esten természetesen ezek a pillanatok, hangulatmorzsák mind egy kicsit a közelgő ünnephez vitték a szíveket közelebb. Ahogy az adventi koszorún sorra lobbannak fel a lángok, úgy kell a szívekben is fellobbannia a szeretetnek.

Csík János a fényt hozta el

ÉR.