Közélet és Művelődés

Csattantak a kis tenyerek, dobbantak a lábacskák

Feltöltő: Kovács Péter / 2012-02-13 07:23:22

Mintegy harminc kisgyermek és anyukája ropta Vásárhelyen szombat este a Kender zenekar muzsikájára Kis-Jakab Péter, a Kankalin Néptáncegyüttes vezetőjének irányításával a Magyar Táncházban. Habár a nagy hideg sokakat otthon tartott, mostantól minden hónap második szombatján kicsik és nagyok, kezdők és haladók együtt lépdelhetnek a Petőfi utcai Tánciskolában.

A tavalyi évben pályázati forrásból kívánta feléleszteni és népszerűsíteni az egykor Hódmezővásárhelyen is nagy hagyományokkal rendelkező táncház mozgalmat a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ. Terjékné Kaposi Andrea, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy a kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy a szülők és a fiatalok „nyomásának engedve” az intézmény a folytatás mellé állt. A szellemi világörökség részét képező Magyar Táncház sorozat sok fiatalt és kisgyerekes családot mozgat meg. A táncházat vezető Kis Jakab Péter kiemelte, hogy ez nem egy tanfolyam, hanem egy olyan kiváló kikapcsolódási lehetőség, melyen kicsik és nagyok remekül érzik magukat és bárki bármikor bekapcsolódhat. A táncház mozgalom a jó hangulat mellett a hagyományok őrzését és továbbadását is szolgálja: minden alkalommal egy-egy tájegység táncát veszik elő. Tegnap este dunántúli és szatmári táncokat vették át a gyerekekkel, majd a nagyok táncháza fergeteges táncba fordult és szinte véget nem érő közös népdalénekléssel ért záródott szombaton késő este.

Forrás:
Elek András
sajtóreferens – Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak