Regionális Hírek

Cha-cha-chával a kórházért

Feltöltő: Kokovai Péter / 2012-02-12 02:39:20

Az évek során megszokhattuk, hogy az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet bálja nem csak a jókedvről szól, hanem az intézmény fejlesztéséről is. Idén sem volt ez másként, hiszen a február 11-én a hódmezővásárhelyi Fekete Sasban megrendezett jótékonysági bál bevételéből egy olyan korszerű orvosdiagnosztikai eszközt kívánnak beszerezni, amely az EKG-t és a vér oxigéntelítettségét is úgy képes mérni, hogy közben  a beteg szabadon mozoghat, és a beteg állapota akár az Interneten keresztül is nyomon követhető. Ez  a telemetrikus monitoring rendszer a későbbiekben igény szerint bővíthető.

„Ez az ünnep, a hódmezővásárhelyi társasági élet fénypontja éppen a hétköznapi biztonságért és az életminőségért vállalt felelősségtől nyer értelmet. A hódmezővásárhelyi Erzsébet-bál a város emelt fővel viselt felelősségvállalásának nagyszerű  ünnepe, mindannyiunk közös törekvésének szimbóluma” - fogalmazott dr. Kallai Árpád megnyitó beszédében. A főigazgató hangsúlyozta, hogy a saját CT beszerzésével és az új sürgősségi osztály hamarosan megtörténő átadásával a fejlesztés nem áll meg, 2012-ben tovább épül, gyarapodik az egészségügyi intézmény.

Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, a bál védnöke köszöntőjében kifejtette, büszke, hogy a hódmezővásárhelyi kórház ügyének olyan cégek, gazdasági vállalkozások és közéleti szereplők támogatását sikerült megnyerni, akik a kórház reputációjának helyreállításában sokat segítettek.

Egy ilyen támogató a bál fővédnöke, Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, aki a színpadra szólítva elmondta, feleségével megnézhették a vásárhelyi kórházat, ahol tervszerű építkezés folyik, akár csak a városban. Szólt arról, hogy a mostani időszakban a szolidaritás még fontosabb, ezért idén májusban egy nagyszabású programmal, az Egészséges Város mozgalommal szeretnék támogatni az Egészséges Vásárhely Programot.

A bálban a nyitótáncot a Promenád Táncsport Egyesület tehetséges fiatal táncosai járták, ízelítot adva versenyprogramjaikból. A bemutatott koreográfiákat Móczó János művészeti vezető kommentálta.

Az est során mindenkinek alkalma nyílt tánctudásának bemutatására, hiszen a vacsora előtt Szalai Antal és népi zenekara húzta a talpalávalót, majd a kiadós estebédet követően a Hevesi Happy Band perdült a színpadra, és főleg nosztalgikus nagy slágerekkel csábították a parkettre a párokat, akiknek nem is kellett sok biztatás. Az orvosok, hozzátartozóik és ügyüknek támogatói megmutatták, hogy például a cha-cha-chát profikat megszégyenítő szinten járják. Az éjféli tombolahúzás után a magyar diszkókirálynő, Szűcs Judith gondoskodott a további jó hangulatról régi és új dalaival.

Az est háziasszonya Kodácz Csengele, a Rádió 7 programigazgatója volt, aki az Essende by Ecker Szilvia ruháját viselte, frizuráját pedig Martonné Nagy Csilla női-, férfi- és gyermekfodrász készítette.

Kokovai Péter

Fotó: Hegyi Endre és Kokovai Péter

Orvosbál Vásárhelyen
Tovább a galériához>>
Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak