Belföldi Hírek

Budapesti konferenciával zárul a NEWADA projekt

Feltöltő: Kovács Péter / 2012-02-22 13:26:13

Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg a dunai víziút üzemeltetők közötti együttműködés elmélyítését célzó NEWADA projekt zárókonferenciáját 2012. február 22-én, Budapesten. Köszöntőjében kiemelte, hogy az érintett országoknak stratégiai és operatív szinten is közös erőfeszítéseket kell tenniük a folyami hajózás hatékonyabbá és versenyképessé tétele érdekében.

A NEWADA (Network of Danube Waterway Administrations) projekt, a dunai víziúti hatóságok és információszolgáltatók között létrejött nemzetközi összefogás eredményei érdemben járulnak hozzá a dunai hajózás feltételeinek javításához. Így egyebek mellett jelentős mérföldkőnek számít, hogy a felek összehangolt stratégiát dolgoztak ki a víziutak fenntartására, a megvalósult hajózási WiFi-hálózatokon pedig a felhasználók az egységes NEWADA dunai portált is elérhetik – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Schváb Zoltán jelezte: reményei szerint a megkezdett tevékenységek egy újabb projekt keretében folytatódhatnak majd, ezzel a kialakult együttműködés tovább mélyül és még több gyakorlati hasznot hajt a teljes Duna-régió számára.

A 2,8 millió eurós összköltségvetésű NEWADA projekt célja a Duna, mint Európai Közlekedési Folyosó hatékonyságának növelése a víziút üzemeltető szervezetek közötti együttműködés fokozásával, hozzájárulva a költséghatékony és környezetbarát belvízi hajózás népszerűsítéséhez.

A 2009 áprilisában megkezdett projektben nyolc dunai országból (Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária és Ukrajna) összesen tizenkét szervezet vett részt. A magyar projektpartnerek a két munkacsomagot is koordináló RSOE Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület, a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. és a VKKI Országos Vízügyi Főigazgatóság voltak.

 

Forrás:
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Kommunikációs Főosztály

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak