Az éjszaka lányairól szólt a történelemóra

A történész-muzeológus elmondta, hogy bár a bordélyházakat 1950-ben bezárták, de ezzel nem szüntették meg a jelenséget, az tovább létezett „fű alatt”. A kommunista vezetés sem mindig járt elöl a jó példával, hiszen Lenin sem az osztályharcban szerezte szifiliszét, Brezsnyev lánya pedig maga is a legősibb mesterséget űzte.

Különböző csoportjai voltak a prostituáltaknak, amelyek a 70-es évekre körvonalazódtak határozottabban. Mindenki tudta, hogy léteznek, és azt is, hol kell őket keresni, de törvény által tiltott dolog volt.

Az Emlékpont munkatársa szerint a vásárhelyi lapok nagyon szemérmesen viszonyultak a témához, ezért a fővárosi és az országos anyagokból szemezgetett. A cikkek az emberi sorsot helyezték előtérbe, azt próbálták feltárni, hogy ezek a nők miért űzik ezt a foglalkozást. A Nők Lapja például érezhetően elrettentésül készítette tényfeltáró interjúit.

Filmvásznon a 80-as évek végén jelentek meg az „éjszakai pillangók”, ekkor kerültek moziba Dobray György filmjei (K 1, K 2), amelyekben prostituáltak meséltek tapasztalataikról, és a kamera el is kísérte őket a munkába. Az első részben inkább az utcai verzió szerepelt, a másodikban pedig a legfelsőbb csoport munkájába is betekintettek a nézők.

Szabóné Sass Szilvia megjegyezte, hogy a statisztikákban országosan nem sok adat lelhető fel a prostitúcióról, ellenben a budapesti éjszakai élet jobban dokumentált. Az órára készülve talált egy rendőrségi jelentést, amely az 1966 és 1970 közötti fővárosi helyzetre világít rá.

Kokovai Péter