2017. november 21. kedd, Olivér
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
4°C
8°C
Eső / 4°C
sze / 8°C
cs / 8°C
Zenei hírek
Égető Réka | 2017-09-24 18:40:42

Akit megvadított az orgonajáték

Árpás Miklós 15 éves kora óta az orgonának él. A művész vasárnap a hódmezővásárhelyieket kápráztatta el játékával a Református Ótemplomban, ahol adományokat is elfogadtak a közönség tagjaitól, hogy azt az Erzsébet Kórház ápolási osztályának ajánlják fel.

Akit megvadított az orgonajáték

A jótékonysági koncert a reformáció 500. évfordulójának jegyében szervezte meg az ótemplomi református egyházközség, valamint a Hetednapi Adventista Egyház.

Akit megvadított az orgonajáték

Bán Csaba

Bán Csaba református lelkész köszöntőjében kiemelte, hogy a két felekezetnek ez az összefogása jelképezi, hogy a reformáció nem egyházszakadást jelent, hanem a különböző színek megjelenését a vallási életben.

Akit megvadított az orgonajáték

Kovácsné Bokor Sarolta

Kovácsné Bokor Sarolta adventista lelkipásztor előbb Habakuk próféta könyvéből olvasott fel, majd arról beszélt, hogy bár az ember sokszor érezheti, hogy az élete kietlen és sivár, a bajokra létezik orvosság.

Akit megvadított az orgonajáték

Árpás Miklós

Majd Árpás Miklós orgonaművész koncertje következett. Játékát – lévén az orgona a karzaton helyezkedik el – kivetítőn figyelhette a közönség. Az orgonajáték kiegészült Vágó János Bessenyei-díjas kürtművésszel és az Adventista Ifjúsági Kamarakórusával.

Akit megvadított az orgonajáték

Bár Árpás Miklós már nagyon régóta Svájcban él családjával, mindig nagy örömmel tér haza. Hódmezővásárhelyhez felesége révén kötődik, a mostani koncertre is úgy jött a felkérés, hogy a nyáron egy esküvőre látogattak haza, amikor felvetették neki a jótékonysági zenélés ötletét. Már csak azért is kedves neki ez a téma, mert maga is orvoscsaládból származik. Árpás Miklós is orvosnak készült, egészen 15 éves koráig, amikor a győri bencés gimnáziumban meghallotta az akkor még fiatalember Hoffmann Lászlót orgonálás közben. „Akkor csodáltam meg a hangszert, és rájöttem, milyen csodálatos! Odáig csak zongoráztam, pár versenyt nyertem, nem voltam kimagasló tehetség. Abba is akartam hagyni a zenélést. És akkor az orgona teljesen megvadított, és a családom mellett csak annak élek.” Az orgonaművész családjában ugyan szinte mindenki zenél egy kicsit, de az orgonát meghagyták Miklósnak. Fia informatikus, matematikazseni, míg a lánya nyelvekkel foglalkozik, hét nyelven beszél.

Akit megvadított az orgonajáték

Már többször játszott a vásárhelyi orgonán, ami elég technikás. Mivel nagyon régi, ezért ahhoz, hogy kijöjjön belőle a megfelelő hang nagyobb nyomatékkal kell élni a billentyűk felé, épp ezért – taglalta a szakember – nehéz rajta gyorsan jásztani. „Én megterveztem ide egy orgonát. Ha azt beépítenék, akkor nem kellene vacogni az utolsó akkordig, hogy beakad-e a hang vagy sem. De nagyon jólelkű orgona ez” – fogalmazott a művész.

Akit megvadított az orgonajáték

ÉR.