Belföldi Hírek

Akik mindenhol ott vannak

Feltöltő: Antal Sándor / 2012-02-21 17:00:58

A település összes rendezvényén, de még csak az utcán sétálva is találkozhatunk a helyi polgárőrökkel, akik az elmúlt évben is több mint 5000 kilométert teljesítettek Mindszenten.

Az évzáró és egyben évkezdő közgyűlését tartotta meg a Mindszenti Polgárőr Egyesület. Lantosné Kovács Veronika titkár beszámolt az előző év tevékenységéről, melyből kiderült, hogy a kitűzött feladatokat elvégezték. Így tettek a közterületen való bűnmegelőzésért, a rendőrséget segítették, folytatták a tanyaprogramot, segítették a téli időszakban a gyógyszer- és élelmiszerellátást. Emellett a posta dolgozóinak munkájának zavartalanságát is biztosították a nyugdíjak kihordásának időszakában.

Bereczki Lajos elnöktől megtudtuk, hogy működésükhöz szükséges közel félmillió forintot egyre nehezebben tudják összeszedni. 2011-ben pályázaton nyertek pénzt, illetve még a 2010-es évből megmaradt pénzből gazdálkodtak. Legnagyobb kiadásuk üzemanyagra megy el a járőrözés során. Tavaly megvásároltak egy Ford Transit gépkocsit, melyet még nem tudnak használni a rossz időjárás miatt, így a Lada Niva-val járják a várost – számolt be az elnök.


Mint ahogy azt már többször is megírtuk, közelebb kerültek a rendőrök a lakosokhoz, azzal, hogy átköltöztek a központba, így természetesen a polgárőrökhöz is. Az együttműködésünk kiváló – jelentette ki Bereczki Lajos, akitől megtudtuk, hogy közös járőrözést is szoktak tartani alkalmanként.

A közgyűlésen oklevéllel jutalmazták a 10, illetve a 20 éves tagokat. Így aztán Mihály Máté János, Mihály István, Ménesi István és Pintér János már a 20 éves tagságért, míg Rideg Sándor a tízévesért kapott elismerést.

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak