2017. december 18. hétfő, Auguszta
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
1°C
-1°C
Felhős / 1°C
k / -1°C
sze / -2°C
Közélet és Művelődés
Tudósító | 2017-12-05 15:12:29

Aki német punkokkal hegedült

Leben ist tödlich, azaz az Élet halálos - ezt a Die Toten Hosen számot játszotta hegedűn egy düsseldorfi koncerten Ajzelt József. A maroslelei muzsikus egy német étteremben haverkodott össze az ismert punkegyüttessel, s ekkor született meg az az ötlet, hogy lépjen fel velük néhány alkalommal.

Aki német punkokkal hegedült

Ajzelt József, azaz Szepy

Nincs is annál szebb, mikor a különféle zenei stílusok találkoznak egymással. Így történhetett meg az - több alkalommal is - hogy Németország legnevesebb punkbandája, a Die Toten Hosen nagyszabású koncertjein hegedűszó is felcsendült. Az együttestől ez nem szokatlan, hiszen egyre népszerűbb az a fellépésük is, mely során Bécsben klasszikus zenét játszók is közreműködnek, így egészítve ki a kemény punk hangzást. De térjünk vissza az eredeti gondolathoz! Ez az egész Szepynek, vagyis Ajzelt Józsefnek köszönhető. A most már Maroslelén élő hegedűs lépett fel korábban Campinóékkal (ez a művészneve a Die Toten Hosen énekesének).

Aki német punkokkal hegedült

Az 1980-as évekbeli induláskor ilyen volt a Die Toten Hosen

Mielőtt szóba hoznánk magát az ominózus koncerteket, előtte ismerjük meg az egyik főszereplőt, vagyis Szepyt. - Szabadkán születtem, mindössze 4 esztendős voltam, mikor először találkoztam a hegedűvel, már akkor tudtam, hogy ez lesz az én hangszerem - árulta el Ajzelt József. Miután a Vajdaságban elvégezte az iskoláit, felvették a budapesti Zeneakadémiára. - Ott a híres Tátrai Vilmos kezdett el tanítani, csak sajnos megbetegedett, így átkerültem Szegedre, s ott fejeztem be zenei tanulmányaimat - sorolta Szepy.

Aki német punkokkal hegedült

Az 1990-es évek elején a Szegedi Nemzeti Színház koncertmestere lett Ajzelt József. - Nem sokkal később zenésztársaimmal kimentünk egy németországi turnéra, én ekkor úgy határoztam, nem jövök vissza velük, hanem egy bőrönddel és a hangszeremmel kint maradtam Düsseldorfban - árulta el Szepy. Itt gyorsan rátalált a Csikós étteremre, amit egykoron szegediek nyitottak a német nagyvárosban. A most már 65 éve működő vendéglátóhelyen mind a mai napig szól a cigányzene. Érdekesség, hogy ez a stílus valahogy kedvelt a punkok körében, így előszeretettel látogatják ezt a helyet.

Aki német punkokkal hegedült

Hasonló hangulat fogadta a maroslelei muzsikust is a Hosen-konceteken

Szepyék nem csupán a düsseldorfi Csikósban muzsikáltak, hanem egy kölni szórakozóhelyen is. - Miután befejeztük itt a zenélést, odajöttek hozzánk a Die Toten Hosen tagjai, s beszélgetni kezdtünk - mesélte Szepy. A szó szót követett, s - ahogy a maroslelei férfi fogalmazott - összehaverkodott a két együttes. Ekkor született meg az az ötlet, hogy nagyon jó lenne, ha hegedű is szólna a következő düsseldorfi Hosen-koncerten. - A Leben ist tödlich, vagyis az Élet halálos című dalukban működtem közre, egyszeri alkalomnak indult, aztán számos helyen felléptünk így, óriási sikerünk volt - tette hozzá Ajzelt József. Őt hallja:

Aki német punkokkal hegedült

Aki német punkokkal hegedült

Napjainkban a Rádió 7 munkatársával, Arany Tóth Attilával is együtt zenél Ajzelt József

Fotók (amiken nincs vízjel): www.dietotenhosen.de

Munkatársunktól. K.