2017. november 21. kedd, Olivér
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
4°C
8°C
Eső / 4°C
sze / 8°C
cs / 8°C
Közélet és Művelődés
Tudósító | 2017-11-06 23:06:14

A szűrések érdekelték a kiszomboriakat

Elsősorban a különféle egészségügyi szűrések iránt érdeklődtek a legjobban a kiszomboriak hétfő este a településen tartott kórházfórumon. Ezen dr. Kallai Árpád főigazgatónak Szegvári Ernőné polgármester elmondta: az önkormányzati dolgozóknak egy szűrést szerveznének, melyhez a Makói Kistérségi Egészségfejlesztő Iroda segítséget kérnék.

A szűrések érdekelték a kiszomboriakat

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója, dr. Kallai Árpád tartott egészségügyi fórumot hétfő este a kiszombori községháza nagytermében. Az összejövetelre nem csupán a helyiek jöttek el, hanem a két szomszédos kistelepülésről, Ferencszállásról és Klárafalváról is érkeztek érdeklődők.

A szűrések érdekelték a kiszomboriakat

- Ezen a három településen élők döntő többsége a makói tagkórházat vette igénybe 2016-ban is, vagyis fekvőbeteg ellátásban több mint 800-an részesültek innen - sorolta dr. Kallai Árpád. A járóbetegek esetében ez a szám jóval nagyobb, eléri a 20 ezret, de ez nem mindig egy személyt jelöl, hanem ellátást.

A szűrések érdekelték a kiszomboriakat

Miután a főigazgató beszélt a fejlesztésekről, így például az energiahatékony napelemek felszereléséről, az elektronikus betegazonosító rendszer kiépítéséről, vagy az új ultrahang készülék vásárlásáról, a jelenlévők tehettek fel kérdéseket, illetve mondták el véleményüket. A legtöbben a különféle egészségügyi szűrésekről érdeklődtek. Ezt nem csupán a két kórházban tehetik meg, hanem a Makói Kistérségi Egészségfejlesztő Iroda (EFI) munkatársai alkalmanként Kiszomboron helyben is várják a pácienseket.

A szűrések érdekelték a kiszomboriakat

Nem csupán a község lakóinak, hanem a vezetőinek is fontos a prevenció. A hétfői fórumon jelenlévő polgármester például egy ezzel kapcsolatos kéréssel fordult dr. Kallai Árpádhoz. Szegvári Ernőné kifejtette: az önkormányzati dolgozóknak szerveznének szűrővizsgálatokat, de ehhez elengedhetetlen az EFI munkatársainak közreműködése. A főigazgató elmondta: ennek nincs semmi akadálya, egyeztetnek róla.

A szűrések érdekelték a kiszomboriakat

Munkatársunktól. K.