Külföldi Hírek

A szerelem 50 órája: új csókcsúcs

Feltöltő: Kovács Péter / 2012-02-15 13:44:45

Új csókcsúcsot ismert el a Guinness Rekordok Könyvének szerkesztősége, miután Thaiföldön 50 órán át csókolózott egy pár.

Az eredmény versenyen született, rendkívül szigorún: a párok ajkai egyetlen pillanatra sem válhattak el egymástól, még a vécészünetekben sem. Minden párnak egy négyzetméternyi területe volt - elfeküdni így nem lehetett -, ételt-italt kizárólag szívószálon keresztül vehettek magukhoz. Illemhelyre az első három órában egyáltalán nem mehettek, de utána is csak folyamatosan csókolózva és ellenőr kíséretében.
Az ajakmaratoni vasárnap kezdődött és eltartott egészen keddig, Valentin, Bálint avagy a szerelmesek napjáig. A viadalra mindössze hét pár nevezett be az idén, a világhírű üdülőhelyen, Pattajában forrasztották össze ajkaikat, hogy megdöntsék a korábbi világrekordot, amely 46 óra 24 perc és 9 másodperc volt.
A győztes pár a rekord dicsősége mellett 700 ezer forintos gyémántgyűrűn és 1,4 millió forint értékű szállodautalványon osztozkodhat - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

 

Forrás: MTI

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak