A szem a betegségek tükre is
A szem a lélek tükre – tartja a mondás. A szem a betegségek tükre is – hangzott el az Épkézláb február 6-i műsorában, melynek vendége dr. Remák Anna volt.
Születésünk pillanatától érdemes szemünk fényére vigyázni, hiszen már az 1-2 hetes kisbabáknál megállapítható például a kancsalítás, és érdemes minél előbb elkezdeni a kezelést, hiszen annál nagyobb az esély a sikerre – hívta fel a figyelmet a Diviki Sándor vezette műsorban dr. Remák Anna szemész szakorvos, kontaktológus.
A doktornő beszélt arról is, hogy a gyermekkori fejfájás mögött gyakran szemprobléma áll. Ha a szemtengelyferdülést nem kezelik, fejfájáshoz és tompa látáshoz vezethet.
A kancsalság kezelését is ajánlott minél előbb elkezdeni, ne intézzük el annyival a dolgot, hogy „olyan aranyos”. Ennél a problémánál az ép szemet letakarják, hogy a másik szem működését korrigálják.
A szemfenék vizsgálata egyéb betegségekre is fényt deríthet. Dr. Remák Anna elmondta, hogy a szemfenéki tünetekből más szervek betegségeire is lehet következtetni, és például az erek állapota közvetlenül itt vizsgálható.
A magas vérnyomással és a cukorbetegséggel összefüggő szembetegségek is vannak. A cukorbetegség okozta szemfenékelváltozást lézerrel lehet kezelni, de persze a diabéteszt sem szabad elhanyagolni. A műsor vendége szólt a zöld hályogról is, amely nagyon lappangó betegség, hirtelen látásromlással jelentkezik. Megfelelő szemcseppekkel kezelhető. A szürke hályog régen a 60-70 éves korosztály problémája volt, az utóbbi időkben viszont egyre fiatalabb korban kialakulhat. Ez a baj műtéttel teljesen korrigálható.
A doktornő beszélt a kontaktlencsékről is, amelyek olyan esetben is képesek 100 százalékos látást biztosítani, amikor a szemüveg már nem használ. De vannak, akiknek nincs megfelelő könnyfilmrétegük, így náluk ez az eszköz nem alkalmazható. Minél gyakrabban cserélhető, anál jobb. A legjobb lenne a gyulladás és fertőzés elkerülése végett naponta cserélni a lencsét, de ez persze komoly anyagi terhekkel jár, kevesen engedhetik meg maguknak. Ma már olyan kontaktlencsék is vannak, amelyeket éjszakára sem kell kivenni, akár 30 napig is viselhetők egyfolytában – tudtuk meg dr. Remák Annától.
A doktornő Hódmezővásárhelyen a Móritz Optikában érhető el, kedden 11-17 óráig, hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 9-től 15 óráig rendel.
Kokovai Péter











