A Kuka Tündér azt üzente: Segítsetek az éhes madarakon!
– Nagyon szeretem a fekete rigót – jegyezte meg egy szöszke kislány a hódmezővásárhelyi Pálffy utcai óvodában február 20-án tartott foglalkozáson, amikor a környékünkön előforduló madarakat mutatták be hangfelvételekkel kísért diavetítésen. A gyerekek ezen a délutánon megtanulhatták azt is, hogyan lehet hulladékokból egyszerűen madáretetőt készíteni.
A Kuka Tündér üzenetei adták a foglalkozás ötletét. Ez már a negyedik alkalom – tudtuk meg Walterné Böngyik Terézia tanárnőtől. A Zöld Kapocs Környezeti Nevelők Munkaközösség vezetője elmondta, havonta egy foglalkozásra a város óvodáiból érkeznek óvodapedagógusok, és bemutatják azokat a színes tevékenységeket, amelyeket az év során végeznek a gyerekekkel környezeti nevelés terén. Ilyenkor mindig születik egy üzenet, amelyet érdemes megosztani a többi intézménnyel. A Kuka Tündér korábbi üzenetei alapján őszi termésekből formáltak állatfigurákat, majd mézeskalács készítés következett, a nagy hideg megérkeztével pedig a víz halmazállapotaival kapcsolatos kísérleteket végeztek. Ezúttal a téli madáretetés állt a középpontban.
Wollner Józsefné óvodapedagógus, a Zöld Kapocs Munkaközösség tagja kiemelte, hogy Pálffy utcai óvoda a Varga Tamás Általános Iskolához tartozik, így az ottani elsőosztályos gyerekeket is bevonták a programba. Hulladék anyagokból, tejes- és üdítősdobozból készítettek madáretetőt, amelybe többek között kukorica, búza, zab, napraforgómag, tökmag, dió és mogyoró került.
A gyerekek szemmel láthatóan élvezettel vetették magukat a munkába. A madáretető készítők jutalma az alkotás öröme mellett egy kis csipegetnivaló gyermekeleség (sütemény, mogyoró, napraforgómag) és tea volt.
Kokovai Péter











