2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
29°C
32°C
Tiszta / 29°C
p / 32°C
szo / 34°C
Közélet és Művelődés
Tudósító | 2017-08-11 18:13:26

A kreatív színjátszás volt a középpontban

Ötödik alkalommal rendezték meg a színjátszó tábort a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A gyerekek hétfőn kezdték el a tábort, ma pedig színpadra álltak és bemutatták azt, amit a héten tanultak.

A Színjátszó táborba idén 22 gyermek érkezett, hogy megtanulják a színészkedés csínját-bínját és pénteken bemutassák szüleiknek azt a darabot, amit egész héten gyakoroltak. Benkő Brigitta és Makainé Vitális Mónika drámapedagógusok két csoportban készítették fel a gyerekeket.

A kreatív színjátszás volt a középpontban

"Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy nagyon sok kreatív gyerek él Hódmezővásárhelyen. Mindig nagyon sok ötletet hoznak és jó velük együtt dolgozni, ezért is arat nagy sikert mindig a pénteki záró produkció" - mondta Mónika, akinek a csoportja a Ludas Matyit dolgozta fel, de egyedi és különleges módon. A szöveg nem kötött, hanem szituációs gyakorlatok alatt, ha akadt egy-két jó gondolat azt emelték át a darabba, így egy teljesen egyedi megközelítésben feldolgozva azt.

A kreatív színjátszás volt a középpontban

(Makainé Vitális Mónika és a csoportja)

Balázs Ádám, 10 éves, játssza Ludas Matyit, aki elmondta, hogy nagyon tetszett neki a tábor, ezért vesz már harmadjára részt benne.

A kreatív színjátszás volt a középpontban

A gyerekek elmesélték: azért tetszett nagyon nekik a tábor, mert nagyon sok kreatív játékot ismerhettek meg. Az is nagy sikert aratott, hogy ők maguk formálhatták a darabot amit előadtak.

A kreatív színjátszás volt a középpontban

Benkő Brigitta drámapedagógus elmondta, hogy már első alkalommal is sok szülőt meglepett, hogy a gyerekek négy-öt nap alatt teljesen felkészülve tudtak egy előadással a színpadra állni. Brigitta idén a nagyobbakkal foglalkozott. A csoportjában csak lányok voltak.

A kreatív színjátszás volt a középpontban

A darab, amivel a felsős korú általános iskolás hölgyek készültek szintén teljesen egyedi, aminek a történetét a táborozók, maguk találták ki. A színdarab egy lányról szól, aki színésznő szeretne lenni. A témát, pedig sok szempontból körbejárják az előadás során, aminek a vége egy igazi szerepre való meghallgatás volt, aminek a zsűrije Gömöri Krisztián szegedi színész volt.

A kreatív színjátszás volt a középpontban

n.j.