Tudomány és Technika

A hangyáknak közösségi szagmemóriájuk van

Feltöltő: Kovács Péter / 2012-02-22 12:25:30

Közösségi szagmemóriájuk van a hangyáknak - fedezték fel ausztrál kutatók.

Amikor egy hangya harcba száll egy másik kolóniából érkező betolakodóval, akkor megőrzi ellensége szagát, majd pedig visszatérve övéihez továbbadja nekik. A módszer lehetővé teszi, hogy az egész boly vagy kolónia felismerje az ellenség "emberét", pontosabban hangyáját, ha később összeakad vele.
A Melbourne-i Egyetem kutatócsapata mindezt az Oecophylla smaragdina hangyán tanulmányozta. Ez a fajta fákon "fészkel", azokon épít bolyt, és egy-egy kolóniájának félmillió dolgozója is lehet. A tudósok egy másik kolónia néhány példányát összeeresztették a vizsgált boly képviselőivel. Utána a bolyból több más közösség hangyáival engedtek össze példányokat, és azt tapasztalták, hogy a már - szagról ismert - hangyákkal sokkal ellenségesebben viselkedtek a boly tagjai, mint azokkal, amelyekkel nem került kapcsolatba előzőleg "kollégájuk".
Mark Elgar, a kutatás vezetője a BBC brit sajtóorgánumnak emberi példával magyarázta a jelenséget.
"Olyan ez, mintha valakinek kellemetlen tapasztalata lenne egy bizonyos embercsoporttal, például ugyanolyan színű sálat viselő focihuligánokkal. Elmondja az illető egy barátjának, az továbbmondja másnak, és kialakul a kollektív emlékezet. Helyettesítsük be az embereket hangyákkal, a színes sálat szaggal és máris világos a bolytörténet" - mondta Elgar professzor.

 

Forrás: MTI

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak