2017. november 25. szombat, Katalin
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
3°C
6°C
Köd / 3°C
v / 6°C
h / 3°C
Gazdaság és Politika
Tudósító | 2017-03-08 10:59:43

A fiatalokra is számít a Jobbik jelöltje

Bemutatkozott szerdán Makón a sajtó képviselőinek a 2018-as országgyűlési választásokon a Jobbik színeiben a 4-es választókerületben induló jelölt. Dr. Kiss Attila arról is beszélt, hogy a kampány során a fiatalokat is meg kívánják szólítani, hiszen ezt a generációról a több párt valahogy elfelejtkezett.

A fiatalokra is számít a Jobbik jelöltje

Dr. Kiss Attilát indítja a Jobbik a 4-es számú választókerületben - Hódmezővásárhelyen, Makón, illetve a két kistérséghez tartozó kistelepüleseken - a 2018-as országgyűlési választáson - jelentették be szerdán a párt makói irodájában tartott sajtótájékoztatón. - Nagyon örülök annak, hogy makóiként kaptam bizalmat erre a feladatra, a 2014-es választások óta sem pihenünk, én a Csongrád megyei közgyűlésben dolgozom, s az ott szerzett tapasztalatokat szeretném majd a későbbiekben kamatoztatni - nyilatkozta a jelölt.

A fiatalokra is számít a Jobbik jelöltje

Dr. Kiss Attila

- Egy hihetetlen fullasztó országban élünk, ahol a jelenlegi kormányzat mind az egészségügyet, mind az oktatást tönkretéve a fiatalokat sem tudja megtartani, hiszen folyamatosan zajlik az elvándorlás, aki teheti, az külföldön próbál meg boldogulni - fejtette ki Kiss Attila. Két részére bomlott Magyarország - vélekedett a jobbikos jelölt - az egyik részében vannak a gazdagok, akik egyre módosabbak, s a másikban vannak a szegények, akik egyre nehezebb helyzetbe sodródnak. Ők vannak jelentős többségben.

A fiatalokra is számít a Jobbik jelöltje

- Mi a nép pártján állunk, azt szeretnénk, ha a hazánk élhető országgá válna, ezért dolgozunk - tette hozzá Kiss Attila. A jelölt szerint a jelenlegi kormánynak jövőre csak egyetlen egy kihívója van, s az a Jobbik. - Más alternatíva nincs a választók előtt, hiszen a baloldal most már nem szól másról, mint egy-két politikus túléléséről, így az odaadandó voksok elvesznek - fogalmazott a jelölt.

A fiatalokra is számít a Jobbik jelöltje

- A kampány során mi építünk a fiatalokra, nem az jelenti elsősorban a problémát, hogyan szólítsuk meg őket, mert azzal nincsn gond, az viszont sokkal nehezebb, miként vegyük rá őket, hogy szavazzanak - vette át a szót Zeitler Ádám. A párt helyi kampányfőnöke elmondta: ha ez megvan, akkor az ifjúságnak abban van nagy szerepe, hogy a nagyszüleiket is erre buzdítsák, hiszen ma Magyarországon az időseké a legnépesebb korosztály. - Mi készen állunk a kormányzásra, ha megkapjuk a bizalmat 2018-ban, akkor az lesz a célunk, hogy a fiatalokat itthon tartsuk - tette hozzá végül Zeitler Ádám.

A fiatalokra is számít a Jobbik jelöltje

Zeitler Ádám

Munkatársunktól. K.