2017. november 25. szombat, Katalin
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
4°C
9°C
Köd / 4°C
v / 9°C
h / 6°C
Önkormányzatok hírei
Szeri Csaba | 2017-05-09 13:32:15

A belvárosban képzelik el az új könyvtárat

Az elmúlt években Hódmezővásárhely kulturális intézményhálózata jelentősen megújult. A Tornyai János Múzeum és a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ sem maradt ki ebből hullámból, azonban a Németh László Városi Könyvtárt nem érintettek az ilyen irányú fejlesztések. A város azonban a jövőben mindenképpen új könyvtárat építene, ezzel kapcsolatban áprilisban konzultációt tartottak.

A belvárosban képzelik el az új könyvtárat

A tervek között természetesen több éve szerepel a könyvtár megújítása, új helyre költöztetése, a téma pedig ismét napirenden van. A város szeretne forrásokat teremteni egy új könyvtár felépítésére, amellyel kapcsolatban a vásárhelyiek véleményét is kikérték.

A könyvtárkonzultációt az érdeklődők nyomtatott és online formában is kitölthették. Cseri Tamás önkormányzati képviselő pedig kedden, a városi könyvtárban tájékoztatta az eredményekről a sajtó képviselőit.

A hat kérdésből álló kérdőívet majd kétezren töltötték ki, a válaszadók több mint 90%-a pedig könyvtárba járó, ki heti, havi vagy éves szinten keresi fel az intézményt.

A belvárosban képzelik el az új könyvtáratCseri Tamás önkormányzati képviselő

„A legfontosabb kérdés az új épület elhelyezése volt. A válaszadók több mint 70%-a gondolta úgy, hogy a belvárosban kellene felépíteni az új könyvtárat. Ez nem meglepő, hiszen a városi könyvtárak zöme a belvárosban található, hiszen ez megközelíthetőségi szempontból nagyon fontos. A vásárhelyiek is úgy gondolják, hogy a belvárosban volna a legjobb helye a könyvtárnak.” – mondta a képviselő.

A többség úgy véli, hogy a Kossuth téren, a Református Ótemplom szomszédságában lehetne hely az új könyvtárnak. Mások a Zrínyi utcai parkolót javasolták, a helyet, ahol korábban az önkormányzati bérlakások álltak és most fizető parkolóként funkcionál. Néhányan pedig úgy gondolták, hogy a BFMK, esetleg a Tornyai Múzeum környékén kellene elhelyezni a városi könyvtárat – ez utóbbi helyszínen azonban nem igazán van üres telek.

„A szolgáltatásokkal kapcsolatban kiderült, hogy a válaszadók fontosnak tartanák, hogy egy büfé és kávézó is helyet kapna az épületben. Az emberek közösségi térben gondolkoznak, egy helyben, ami találkozási pontként is működik.” – tette hozzá Cseri Tamás.

A belvárosban képzelik el az új könyvtárat

A konzultációban a többség a jelenlegi könyvtár rossz állapotára is kitért. A képviselő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az igazán rossz körülmények, az olvasóközönség által nem is látott területeken uralkodnak. A raktárhelyiségként szolgáló pincében méltatlan körülmények között kénytelen tárolni az olvasnivalókat. Ezt a problémát is orvosolni szeretnék az új könyvtár felépítésével.

A belvárosban képzelik el az új könyvtárat

Konkrét kivitelezési tervek még nincsenek, a források előteremtése és az ütemezés mikéntje is a jövőben fog eldőlni.

A belvárosban gyakorlatilag a Kossuth téri és Zrínyi utcai helyszín szolgálhat alapul, így ezt követően a tervezők feladata az, hogy megvizsgálják hogyan lehet ebben a környezetben elhelyezni az új könyvtárat. A szakembereknek tekintettel kell lenniük az utcaképre, de a Kossuth téri helyszín esetében az Ótemplom elhelyezkedése is kihívást jelenthet.

szcs