2017. június 24. szombat, Iván
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
20°C
30°C
Felhős / 20°C
v / 30°C
h / 34°C
Közlekedési és Kék hírek
Soós Kata | 2017-06-19 09:29:03

80 éves nénit raboltak ki Szegeden

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a kübekházi férfival szemben, aki az év elején fényes nappal rabolt ki egy idős nőt Szegeden.

80 éves nénit raboltak ki Szegeden

A vádirat szerint a 80. életévében járó, mozgásszervi betegségekben szenvedő sértett 2017. február 20. napján délben Szegeden az egyik társasház alatti átjárón közlekedett, amikor a vádlott mellélépett, egy alkalommal ököllel arcon ütötte. Az ütés következtében a sértett szemüvege leesett és maga a sértett is földre esett. A vádlott ezt kihasználva a sértett jobb vállán levő táskát lerántotta, azzal elfutott, azonban rövid időn belül sikerült őt elfogni, így a sértettet ért kár nagy része megtérült. A sértett a vádlott ütése következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottat a bűncselekmény felismerésére, vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja.

A vádlott röviddel a bűncselekmény elkövetését megelőzően szabadult feltételesen korábbi jogerős szabadságvesztés büntetéséből, így a cselekményt erőszakos, többszörös visszaesőként követte el.

A vádemeléskor előzetes letartóztatásban lévő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás:

Dr. Kopasz Zsolt

főügyész