2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
24°C
22°C
Tiszta / 24°C
k / 22°C
sze / 24°C
Agrár
Soós Kata | 2017-06-19 09:26:25

51 milliárddal több a mezőgazdaságra

Az agrártámogatások jelenlegi szintjét meg kell őrizni, a magyar gazdák csak a támogatásokkal együtt tudnak versenyképesen termelni. Ezért a közös uniós agrárpolitika 2020 utáni jövőjéről folytatott tárgyalásokon ezután is a leghatározottabban ki fogunk állni a magyar gazdák érdekében. A jövő évi költségvetésben az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege megközelíti a 900 milliárd forintot, ami 51 milliárd forinttal haladja meg az ideit – tájékoztatott Szatmárcsekén Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

51 milliárddal több a mezőgazdaságra

Fazekas Sándor hangsúlyozta: mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy az agrártámogatások haszonélvezői maguk a vásárlók. Ha – mint mondta - Magyarország számára elfogadhatatlan módon más célokra, például a migránsok letelepedésével kapcsolatos feladatok ellátására fordítanák a gazdáknak járó támogatások egy részét, az valamennyiünknek  hátrányos volna. Ezt nem lehet megengedni – fogalmazott az agrárminiszter.

A fórumon tolmácsolta a kormány elismerését a magyar gazdálkodóknak. Szavai szerint az elmúlt hét évben a magyar mezőgazdaság és gazdatársadalom bebizonyította, hogy nélkülük nincs gazdasági és exportnövekedés.  Néhány év alatt 55 ezer új munkahely jött létre az ágazatban, nőtt a mezőgazdaság kibocsátása, egyre több gazdálkodó és vállalkozás él meg a mezőgazdaságból, a földből és az élelmiszeriparból. Emellett nemcsak a hazai piacot tudjuk ellátni kiváló minőségű hazai élelmiszerekkel, de jut belőle külföldre is.

A költségvetés teherbíró képességétől függően a 2014-ben elkezdett áfa-csökkentés tovább folytatódik – jelentette ki Fazekas Sándor. Az élő és félsertés, az élő és vágott szarvasmarha, a juh, a kecske, a sertés tőkehúsok, majd a baromfi, a tojás és a friss tej áfája után jövő januártól a hal és a sertésbelsőség áfája csökken 27-ről 5 százalékra.

Fazekas Sándor emlékeztetett: a mezőgazdasági beruházások az első negyedévében jelentősen, 46 százalékkal bővültek, a gazdák 64 milliárd forintot költöttek fejlesztésre. Döntően traktorokat, kombájnokat és permetezőgépeket vásároltak, ez a beruházási összeg az elmúlt hét év legmagasabb értéke.

A jövő évi költségvetésben az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege megközelíti a 900 milliárd forintot, ami 51 milliárd forinttal haladja meg az ideit – hangsúlyozta a miniszter. Elmondta még, hogy az Országgyűlés által nemrég elfogadott 2018-as büdzsében a Földművelésügyi Minisztérium teljes költségvetése az előző évhez képest tíz százalékkal, 209 milliárd forintra emelkedett. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy például az iskolatej- és gyümölcsfogyasztás támogatási programokra harminc százalékkal többet fordíthasson a tárca.

Hozzátette: emelkedik a szakiskolákra jutó források nagysága is, az állatbetegségek megelőzésére mintegy 2 milliárd forint jut, és 14 milliárd forinttal nő a közvetlen termelői támogatások összege is. A szakiskolákkal kapcsolatban megjegyezte, a korábbi fenntartóktól átvett intézményekkel felállt agrár-szakképzési rendszerben egységesítették a képzéseket, valamint elkezdődtek az oktatási épületek energetikai korszerűsítései és a gépbeszerzések is.

A tárcavezető előadásában hangsúlyosnak nevezte az élelmiszerbiztonságot és ellenőrzési rendszert, valamint kiállt az ország GMO-mentessége mellett. Szavai szerint Magyarországnak az a célja, hogy a takarmányozás szempontjából is GMO-mentes legyen az ország.

A mezőgazdasági támogatások kifizetéséről kapcsolatos gazdálkodói kérdésre válaszolva Fazekas Sándor elmondta, a beruházásokra vonatkozó döntések a Vidékfejlesztési Programban hamarosan megjelennek, a földalapú támogatások utolsó részleteit pedig várhatóan határidőig minden érintett gazdának kifizeti a Magyar Államkincstár.

Forrás: FM