2017. március 25. szombat, Irén
30/267-77-77
62/533-777
Rádió 7
ÉLŐ
6°C
7°C
Tiszta / 6°C
v / 7°C
h / 8°C
Reklám
Fazekas Gábor | 2016-11-29 09:00:04

3 eldöntendő kérdés, mielőtt választ

A hazai és nemzetközi árutovábbítás elsősorban valamilyen közúti hálózaton történik. A szállítmányozás jelentősen elkülönül mindkét területen. Míg a hazai áruszállítás megoldható kisebb teljesítményű járművekkel, számíthatóbb határidőkkel, addig nemzetközi szinten ugyanez jóval nagyobb kapacitást emészt fel.

Amennyiben szállítmányozó céget keresünk, fontos először tisztáznunk, milyen szolgáltatásokra is lesz majd szükségünk. Ne essünk abba csapdába, hogy majd mindent megold újdonsült partnerünk.

3 eldöntendő kérdés, mielőtt választ

1. Áru jellege

A közúti fuvarozás több előnyt is kínál, hiszen optimális esetben a sofőr az egész útvonalon figyeli rakományt. Így egyszerűbben tudjuk módosítani a terveket egy váratlan esemény hatására, illetve csökken az átrakással járó árusérülések kockázata is.
Érdemes tehát olyan szállítmányozó céget választani, aki a lehető legkevesebb állomással képes célba juttatni szállítmányokat.
Az ország határain belül az áru jellege miatt azonban elképzelhető, hogy léteznek olcsóbb és egyszerű megoldások is, mint például a gyűjtőpontos szállítás. Amennyiben árukészletünk jellege és mennyisége ezt engedni, hatékony megoldást nyújthat ez számunkra.
Szállítmányozó igénybevétele esetén azonban valószínűleg nagyobb mennyiségű termékről van szó, ami más kérdéseket is felvet, például annak kezelésére vonatkozóan.
Például ha igényeljük a hűtőkocsik meglétét, mindenképpen bizonyosodjunk meg róla, hogy a szállítmányozó képes leszervezni azt.

2. Kapcsolatrendszer

A szállítmányozás - főként nemzetközi szinten - sok opcionális megoldást igényel, így érdemes meggyőződni arról is - már ha van rá lehetőség -, hogy milyen kapcsolatrendszerrel bír a megbízott.
A logisztika rendszere rendkívül összetett, a szállítmányozáson és fuvarozáson felül szükség lehet raktározásra, el kell végezni a vámmal kapcsolatos feladatokat, és hosszasan sorolhatnánk milyen lépéseket kell még igénybe venni.
A fuvar szervezésére szakosodott csoport hatékony működésének feltétele tehát, hogy kiterjedt hálózatával minél több körülményt kezelni tudjon.

3. Tapasztalat

A szállítmányozás tehát komoly szakmai kihívásokat állít elénk minden területen. Ahhoz, hogy biztonsággal és időben megérkezzen az áru a célállomásra, jelentős rutinra van szükség.
Az iskolákban szerzett ismeretanyagok természetesen jó alapot teremtenek, és mindenképpen szükségesek, azonban a valódi értékteremtő munkához tapasztalt szakemberekre van szükség.

Egy szállítmányozó tehát minél régebben végzi jól a munkáját, annál több rutinnal rendelkezik, ami közvetlen hatással lehet a költségvetésünkre.
Mi a biztosíték arra, hogy jól választottunk?Erre sajnos nincs biztosíték, de sokat segítenek a referenciák, és a szállítmányozás részterületén elért tapasztalat mértéke. Nyilvánvalóan az együttműködés során derül fény a folyamat részleteire, azonban ha körültekintően választunk, nagyban javítjuk az esélyeinket.