Belföldi Hírek

25 ezer fővel nőtt a versenyszférában foglalkoztatottak száma 2011-ben

Feltöltő: Szombat Mihály / 2012-02-21 13:13:12

A január-decemberi időszakban továbbra is jelentős mértékben, 25 ezer fővel emelkedett a versenyszférában alkalmazottak száma a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, míg a költségvetési intézményekben létszámcsökkenés mutatkozott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.

A tárca hangsúlyozza, hogy az arányos, egykulcsos adórendszer bevezetése továbbra is érezteti pozitív hatását, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó átlagkeresete decemberben - 2010 januárja óta nem látott mértékben - 11,4 százalékkal, az egész évet tekintve 6,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért szintet.


A foglalkoztatottak száma decemberben 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a versenyszféra 5 főnél nagyobb vállalatai körében. Ettől függetlenül az elmúlt időszakban dinamikus bővülés volt tapasztalható, az év elejétől számítva 1,3 százalékos volt a létszámbővülés. A feldolgozóiparban tapasztalt eddigi dinamikus bővülés a kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére is fennmaradt, ebben az ágazatban a foglalkoztatottság 0,7 százalékkal javult - mutat rá az NGM.
Az 5 főnél nagyobb vállalatok, valamint a közszféra 2011 decemberében 2 millió 663 ezer főt foglalkoztatott, amely 1,2 százalékkal alacsonyabb a tavaly ilyenkor mértnél. Ennek oka a közszféra csökkenése: kifutott a korábbi közfoglalkoztatási program, ezért létszámcsökkenés mutatkozott, az új közmunkaprogramok hatása még korlátozottan érzékelhető. A tavalyi év egészében a költségvetési intézményekben - a közfoglalkoztatottak számát kiszűrve - is 1,7 százalékos csökkenést regisztráltak 2010-hez képest.


Az arányos, egykulcsos adózás továbbra is pozitívan hat a havi keresetek alakulására. Nemzetgazdasági szinten decemberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete 11,4 százalékkal nőtt -  amely nem tartalmazza a családi adókedvezmény további kedvező hatásait -  az egy évvel korábbi szinthez képest. A jelentős emelkedés a versenyszférában foglalkoztatottak 12,8 százalékos, a nonprofit szférában dolgozók keresetének 12,1 százalékos, és a költségvetési szektorban alkalmazottak 7,4 százalékos nettó bérnövekedésének köszönhető - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

forrás:MTI

Elsőkézből
Hallgassa a Rádió 7-et!

Szívküldi Szívnek Szívesen

Időjárás
Rádió 7 árlista
Szuperpress árlista
Heti menüajánlatok


Rotary Hírek
Richter Egészségváros

Táncverseny

Sport Játék és Ajándékboltok

Nyugdíjas lakópark

Eladó lakás Kisteleken

Dicsőségfal
Sport Hírek
Orvosi ügyelet
Családi események
Alfa Csempeüzlet

Dorozsmai Nagybani Piac
Balaton Tours
Elveszett kedvencek
Gyorsan hajtott?
Körzeti megbízottak